
Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést
Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányukban a brit kutatók a levegőben lévő szállópor vegyi és izotópos összetételét összehasonlították a városi talajminták és az utak pormintáinak összetételével. Kimutatták, hogy a London levegőjében lévő ólom 32-43 százaléka eredetileg az ólmozott üzemanyagokból származik.
A londoni levegő ólomszintje két százalék, ez ugyan jóval alacsonyabb, mint amikor csúcsértékeket mértek az 1980-as években, de százszor több a természetes háttérszintnél. A súlyosan mérgező ólom különösen a gyermekekre veszélyes, károsítja agyi fejlődésüket és tanulási képességüket. Az Egyesült Királyságban az 1930-as évektől 1999-ig adtak ólmot a gépkocsik üzemanyagához.
A fém lerakódott a városok talajára, különböző felületekre évtizedeken keresztül, és a szelek, a közlekedés, valamint az építkezési munkálatok rendszeresen visszakavarják a levegőbe, így az ólomszint nem csökken tovább - olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában. A kutatók szerint munkájuk azt bizonyítja, hogy betiltásuk után a szennyező anyagok évekig a környezetben maradnak.
A betiltott üzemanyagból származó ólmot kimutatták a kínai Sanghaj és a brazíliai Sao Paolo levegőjében is. Az ólommal szennyezett talajt biztonságossá lehet tenni, ha tiszta földdel borítják be, ami például megakadályozza, hogy a gyerekek belélegezzék az ólmot, amikor játszanak. Ezzel a módszerrel csökkentették a gyermekek vérében az ólomszintet New Orleansban - emlékeztetett a brit lap.
MTI

Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést

Online ismerkedésből rémálom: napokig láncra verve hurcolta áldozatát egy férfi

Pánik Texasban: autókból nyitottak tüzet járókelőkre kamaszok

Földrengés pusztított Kínában, több ezer embert menekítettek ki - videóval

Fegyveres támadásban megöltek tíz embert egy mexikói faluban

Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államokban

Holttestet találtak egy parkolóház előtt

Utasokkal a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre egy easyJet-járat

Kiderült: Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője, őrizetbe vették - videóval

Újabb állampolgár hantavírus-tesztje lett pozitív

Fényes nappal tört-zúzott egy férfi egy bevásárlóközpontban - videóval

Nemzetközi szintű közegészségügyi vészhelyzetet hirdettek az ebolajárvány miatt