
Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Az első két ilyen megbetegedés tényét a Sao Pauló-i Instituto Adolfo Lutz brazil nemzeti referencia laboratórium erősítette meg. A páciensek egyike egy 25 éves, Sao Pauló-i nő, aki korábban kapcsolatba került Európában járt utazókkal. A másik páciens egy 34 éves személy, akinek hátterét továbbra is vizsgálják a hatóságok.
A G1 nevű brazil hírportál a Sao Paulo állami egészségügyi titkárra hivatkozva arról számolt be, hogy további két, gyaníthatóan a koronavírus új törzsével megfertőződött pácienst jegyeztek fel, ezeknek tényét azonban még nem erősítették meg.
Brazília egyike a koronavírus-járvány által leginkább sújtott országoknak. Több mint 7,75 millió ember fertőződött meg a vírussal, és több mint 196 ezer ember halt meg a fertőzés következtében. A járvány által leginkább sújtott brazil államok egyike Sao Paulo, amely több mint 40 millió lakosával a legnépesebb brazil szövetségi államnak számít. Az államban több mint 1,47 millió ember fertőződött meg koronavírussal, s több mint 46 ezren életüket vesztették a fertőzés következtében.

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Most a történelem legsúlyosabb energiaválságát okozza, de hosszú távon pozitív hatása is lehet az iráni háborúnak

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj