Fotó: MTI / Mohai Balázs
Az LMP-ről és a Párbeszédről azt írták, zöldpártként definiálják magukat, de "már a legkevésbé sem nevezhetők valódi pártoknak, hisz nincs tömegbázisuk, csupán néhány médiapolitikust tudnak felmutatni". Úgy vélték, a két párt társadalmi támogatottsága "gyakorlatilag mérhetetlen", bár az LMP valamelyest erősebb, ami még a Schiffer András-féle pártvezetésből megmaradt imázsnak köszönhető. Az LMP pártvezetése az elemzés szerint "meglehetősen instabil", a Párbeszédben pedig mindkét társelnök jelezte a választás után, hogy nem indul a tisztújításon. Hozzátették: a két zöldpárt a kezdeti ellenállás ellenére beolvadt a baloldali együttműködésbe, "ami tönkretette az LMP korábban létező szervezeti hálóját, megkülönböztethetetlenné tette a Párbeszéd identitását". Az elemzés szerint a balliberális együttműködés következtében a zöldpolitika is elhalványodott, a kampány során egyetlen olyan közös üzenetet sem lehetett hallani, ami ennek a két pártnak fontos karaktert adott volna. Felidézték: az LMP és a Párbeszéd is úgy nyilatkozott, hogy önálló politikára készül, "ám ennek jelenleg nyoma sem látható, így könnyen elképzelhető, hogy az EP-választás lesz az utolsó megmérettetésük". A Jobbikról azt írták: a párt megítélése történelmi mélységbe zuhant. A Jobbik mára elvesztette nemzeti jellegét, "mind szövetségi politikájában, mind mondanivalójában, sőt a határon túli magyarokhoz, a nemzetstratégiai kérdésekhez és az Európai Unióhoz fűződő viszonyában is egyaránt a nemzetközi baloldal magyarországi képviselőit követi" - írták, megjegyezve, a pártnak nincs önálló, a többi baloldali párttól megkülönböztethető identitása, világos politikai mondanivalója és új politika megfogalmazására sincs semmi esély. A párt intellektuálisan kiüresedett, folytatódik az ötlet nélküli botránypolitizálás - írták, megjegyezve, a párton belüli szexbotrány kitörése tovább mélyíti a valamikori jobboldali mozgalom morális válságát.
Hozzátették: annak ellenére, hogy a Jobbik történetének legnagyobb veszteségét könyvelhette el április 3-án, ismét Jakab Péternek szavazott bizalmat a kongresszus, a küldöttek számának jelentős csökkenése a pártszervezetek és az aktív tagság zsugorodására utal. Megjegyezték: a régi-új pártelnök leszámolt minden kritikusával, újrázása azonban nem jelenti azt, hogy a párt vezetése stabilizálta volna helyzetét, és a felelősségvállalás hiánya és az önvizsgálat elmaradása újabb kilépési hullámot okozhat. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutásával beszűkült a párt mozgástere, illetve lehetetlenné vált a régi, jobboldali narratívához való visszatérés, jövője bizonytalanná vált. Az elemzés szerint a Demokratikus Koalícióban nincs súlyos vezetői válság és csak ez a párt rendelkezik stabil szervezeti háttérrel és humánerőforrással ahhoz, hogy markáns ellenzéki politikát tudjanak kialakítani. Úgy vélik, Gyurcsány Ferenc azon fog dolgozni, hogy a széteső, egymással is veszekedő baloldali pártokból egy új, sokkal homogénebb baloldali együttműködés hozzon létre, amely a DK-Momentum-koalíciójaként jelenne meg a nyilvánosság előtt. Hozzátették: a DK elnöke vélhetően először a megszűnéshez közel álló, történelmi mélyponton lévő MSZP-t fogja beolvasztani. Hozzátették: a DK az ellenzék vezető erejévé vált, az MSZP pedig tíz év alatt elvesztette szavazóinak kétharmadát, népszerűsége történelmi mélypontra került, a párt társadalmi beágyazottsága megszűnt, parlamenti és önkormányzati jelenléte ciklusról ciklusra csökkent. Megjegyezték: Ujhelyi István teljes megújulással, névváltoztatással és az egész pártstruktúra áttervezésének igényével lépett fel, de ennek akadálya lehet az, hogy a párt társelnöke, Kunhalmi Ágnes nem mindenben támogatja, továbbá az is, hogy "az időközben törpepárttá zsugorodott MSZP-re már jól láthatóan nincs választói igény".
MTI