
Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét
A férfi 2023. január közepén az esti órákban Szolnokon közös lakásukban ittas állapotban összeszólalkozott 10 hetes terhes feleségével, mely során a fürdőszobában a nő fejét belenyomta az elkészített fürdővízbe, majd nekilökte a fürdőszoba szekrénynek, és két kézzel rálökte a WC-re. Ezt követően a férfi két kézzel megragadta felesége nyakát és fojtogatni kezdte a nőt, miközben azzal fenyegette meg, hogy megöli – számolt be a szörnyűségről az ügyészség.
Hozzátéve, hogy a brutális bántalmazásnak egyik ismerősük vetett véget.
Nem sokkal később a férfi ismét összeveszett feleségével, aki ekkor már az ágyon feküdt, és ismét két kézzel megragadta a nyakát, és azzal fenyegette meg, hogy megöli. Ismerősük ismételten megpróbálta lefogni a férfit, de kiszabadulva a fogásból a férj a combján több alkalommal ököllel megütötte a nőt.

A fotó illusztráció (Shutterstock)
A feleség ekkor közölte, hogy hívja a rendőröket, de erre a férj megfenyegette, hogy ha ezt megteszi, akkor megöli őt.
Miután az asszony telefonon értesítette a rendőrséget, azonban ezt követően a vádlott ismét a földre rántotta feleségét, majd a 10 hetes terhes nőt kétszer hasba rúgta annak ellenére, hogy tisztában volt azzal, hogy felesége várandós.
A nő végül 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban az fizikai bántalmazás és a pszichés trauma elvetélést is okozhatott volna, így súlyos egészségromlást eredményező testi sértés bekövetkezésének reális esélye fennállt – tette hozzá az ügyészség, mely most a vádiratában a testi sértésen túlmenően zaklatás miatt is szabadságvesztés és közügyektől eltiltás büntetést indítványozott a Szolnoki Járásbíróságon.
Akár egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetendő.

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá