
Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer
Vasárnap este rengetegen gyűltek össze a massachusettsi Foxborough-ban található Gillette Stadionban, hogy megnézzék a Patriots és a Dolphins összecsapását, de a békés szurkolás hirtelen elfajult. A méreteit tekintve masszív testalkatú, 53 éves kétgyermekes édesapa, Dale Mooney a tömeg kellős közepén állt, amikor az egyik szemtanú szerint hatalmas erővel fejbe vágták, emiatt összerogyott és már nem lehetett segíteni rajta. A hozzá közelebb állók lefektették a férfit az ülések közti folyosóra, egyikük pedig megkezdte az újraélesztést amit nagyjából 10 percig folytattak, ekkor érkeztek meg a mentők, akik amilyen hamar csak lehetett kórházba szállították, de az orvosok már nem tudtak segíteni rajta – írta meg az Unilad.
A Patriots és a Gillette Stadion tisztviselői közleményükben leszögezték:
Továbbra is együttműködünk a helyi hatóságokkal, hogy segítsünk nekik a folyamatban lévő nyomozásban. Őszinte együttérzésünket és őszinte részvétünket fejezzük ki Dale családjának és mindazoknak, akik gyászolják
– írták.

Fotó: Dale Mooney GoFundMe

Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer

Részeg taxis okozott balesetet, egy terhes nő elvetélt

Extrém szex közben halt meg egy sorozatszínész

Horvátországban elkezdődött: több száz férfi kapott sorkatonai behívót

Túl hangos volt a szomszédja, megkéselte

Saját autója végzett egy futárral, azonnal meghalt

Kiesett egy kisfiú egy ház 9. emeletéről, elkapták

Több bankautomata robbant fel éjszaka, ez áll a háttérben

Holttestet találtak egy lakóház teraszán, rejtély övezi az esetet

Elon Musk arra figyelmeztet, hogy Európában a terrorizmus veszélye fokozódik, egyre több támadás várható

Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt

Négyen meghaltak egy szmolenszki műtrágyagyárat ért ukrán dróntámadásban