
Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján
Varga Mihály a Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetem gazdasági panelbeszélgetését követően újságírókkal közölte, hogy a kabinet számításai szerint a következő időszakban nagyon komoly gazdasági növekedés indul a régióban. A térség gazdaságai a járvány előtti szintet meghaladó mértékben nőhetnek, ennek következtében bővül a foglalkoztatás - mondta a pénzügyminiszter. Hozzátette: a kereslet várható ugrásszerű növekedése miatt emelkedni fognak a fogyasztói árak, ami kedvezőtlenül befolyásolja majd az inflációt. Emiatt a jegybankok egyre inkább gondolkodnak az infláció fékezésének lehetőségeiről - jegyezte meg.
Varga Mihály hangsúlyozta, az az alap, amelyet a kormány a 2021-es és 2022-es költségvetésben létrehozott, működni fog, a beruházások ösztönzésére, a meglévő munkahelyek megvédésére és újak létrehozására több mint 2 ezer milliárd forint áll rendelkezésre. Megjegyezte, a kabinet abban bízik, hogy az elmúlt években tapasztalható jövedelemnövekedés folytatódni fog, vagyis tovább emelkednek a bérek és a nyugdíjak, ezzel pedig az emberek is jobban fognak élni. Varga Mihály a kerekasztal-beszélgetésen az újraindítás gazdasági folyamatait és a térséget érintő kihívásait részletezve arról beszélt, ha folytatódik az erős újraindítás, a növekedés mértéke 5 százalék fölötti lesz mindenhol, a magyar növekedés pedig az elsők között lesz, köszönhetően a következő időszakban folytatódó adócsökkentéseknek és a beruházások további támogatásának.
A pénzügyminiszter az újraindítás következő tényezőjeként a válságkezelés miatt megugró hiány- és adósságszinteket jelölte meg. Mint mondta, a járvány elleni védekezés miatt lazítani kellett a fiskális politikán, ami az államháztartás hiányát és az államadósságot növelte: előbbi a tavalyi 8,1 százalékról mára 7,5 százalékra csökkent, az adósságszint pedig 65 százalékról 87 százalékra ugrott, de ez a tendencia minden országra jellemző volt az Európai Unióban.

A fotó illusztráció: facebook.com/@VargaMihalyKepviselo
Az Eurostat frissen megjelent elemzései szerint ebben a két mutatóban Magyarország "belesimul" az európai átlagba, míg az EU átlag adósságállomány-szintje 92,9 százalék, az eurózónáé pedig 100,5 százalék, addig a magyar mélyen ezek alatt az adatok alatt van - ismertette a miniszter, jelezve, a hiány tekintetében sem várható nagyobb fordulat a következő hónapokban. Varga Mihály szerint a visszatérő munkaerőhiány ismét tartós kihívás lehet az európai országokban. Emlékeztetett, 4,5 millió ember dolgozik jelenleg Magyarországon, a munkanélküliségi ráta 4 százalék alá esett, egyes szektorok viszont munkaerőhiánnyal küzdenek.
A várhatóan megugró munkabérekről és a növekvő fogyasztásról szólva azt mondta, hat százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, az online kasszák napi forgalmi adatait nézve ez már magasabb adat, mint 2019-ben. Megjegyezte, az infláció emelkedésére a növekvő bérek és a kereslet mellett a nemzetközi folyamatok - például a szállítási- és értéklánc problémák - is hatással vannak, utóbbi remélhetően nem fog tartós inflációs hatást okozni. A beszélgetésen Marek Matraszek, a CEC Government Relations elnöke hozzászólásában kulcsfontosságú kihívásnak nevezte Közép-Európa számára azt, hogy a világjárvány utáni környezetben milyen mértékben tud hatékonyan versenyezni Nyugat-Európával.
Franciaország és Németország a saját gazdasága és ipara számára akarnak előnyöket az Európai Unión belül, az Északi-áramlaton keresztül érkező olcsó orosz gázzal például a német vegyipar fog hatékonyabban versenyezni az európai piacon - vélekedett a szakértő. Marek Matraszek megjegyezte, további fontos kérdés, hogy Közép-Európa kormányai hogyan tudnak együttműködni egymással a zöld energia, illetve a megújuló energiák felhasználásának kérdésében. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke elmondta, az elmúlt öt évben a magyar kormány által indított Egán Ede Gazdaságfejlesztési Program keretében a Vajdaságban, Erdélyben, a Felvidéken és Kárpátalján támogatták vállalkozások indítását. Kárpátalján az idegenforgalom és a mezőgazdaság területén igen szép eredményeket értek el, közel tízezer új vállalkozás kezdhette meg működését - tette hozzá a KMKSZ elnöke.
MTI/A címlapfotó illusztráció: facebook.com/@VargaMihalyKepviselo

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló