
Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot
A tárcavezető a reggel megjelent statisztikát kommentálva kiemelte: az adatok két dolgot mindenképpen mutatnak, egyrészt bebizonyosodott, hogy eredményes az adócsökkentésre, a családok és a vállalkozások támogatására, valamint a beruházásokra épülő gazdaságpolitika. Ezek gyors visszaépülést tesznek lehetővé egy válság után is - mondta.
Rámutatott: uniós összevetésben kiemelkedő teljesítményt tett a magyar gazdaság 2021-ben. Idén a tárca szerint 5,9 százalék lehet a növekedés - jelezte.

Azzal, hogy a kormány nem a megszorítások politikáját választotta, elkerülte a visszaesést. A támogató gazdaságpolitikával, a beruházások ösztönzésével lehetőséget teremtettek arra, hogy újraindítsák a gazdaságot, és "egyfajta lépéselőnnyel jöjjünk ki a válságból" - fogalmazott. A GDP tavalyi növekedése meghaladja a várakozásokat, erre a növekedésre kevesen számtottak - mondta.
A negyedéves összevetés is kedvező számokat mutat: mivel tavaly a 3. és 4. negyedév között is 2,1 százalékos volt a bővülés, az adatok alapján ez már a 6. negyedév, ami növekedést mutat. Több mint másfél éve tart a magyar gazdaság növekedési fázisa, azaz tartós ismertetése szerint. Már a járvány előtti időszak gazdasági teljesítményét is meg tudta haladni a magyar gazdaság, 3,4 százalékkal - húzta alá.
Minden ágazat jól teljesített, egyedül a mezőgazdaság nem, a kedvezőtlen időjárás miatt - mondta.
Rendkívüli év volt a tavalyi, amikor mintegy 15 ezer milliárd forintnyi beruházás valósult meg a magyar gazdaságban. Kedvezőnek nevezte, hogy a magyar az egyik legmagasabb beruházási ráta az unóban. Az alkatrészhiány ellenére jól teljesített az ipar, 9,6 százalékkal nőtt, ahogy a hozzá kapcsolódó építőipar is, 13 százalékkal bővült.
Kitért arra, hogy az infokommunikáció és a turizmus egyaránt közel 20 százalékkal nőttek tavaly, ez is jó jel a belföldi fogyasztás alakulására. A foglalkoztatási adatok kedvezőek, egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben. A bruttó keresetek megduplázódtak az elmúlt 10 évben, ez szintén a sikeres újraindítást jelzi.
A kiskereskedelmi forgalomra a bérek növekedése és a rekordszintű foglalkoztatás kedvezően hatott, tavaly 3,5 százalékkal bővült az ágazat. Így azt a klasszikus kérdést megválaszolva, hogy mit éreznek ebből az emberek, azt lehet mondani, hogy többet tudnak vásárolni, fogyasztani és költeni az üzletekben - mondta, hozzátéve: a támogatások pedig az adóhatóságnak és a kincstárnak köszönhetően megérkeztek az emberekhez, így a 13. havi nyugdíj és a családi adóvisszatérítés is, a 25 év alattiak pedig adómentességet élveznek.

Az idei évről kijelentette: van ok az óvatos optimizmusra. Ha ez a kormány kap lehetőséget áprilisban a folytatásra, akkor folytatódhat Magyarországon az eddigi gazdaságpolitika, azaz az adócsökkentéseket, a beruházásokat és a családokat támogató politika. Közlése szerint optimizmusra ad okot 2022-ben az, hogy a globális alkatrészhiány csillapodni látszik, arra számítanak, hogy a járműgyártás területén működő vállalkozások is egyre nagyobb teljesítményt nyújtanak majd. Az elmúlt 1,5-2 évben megvalósult kapacitásbővítő beruházások pedig termőre fordulnak, az oltakozások miatt a járvány eközben mérséklődhet, ez pedig kedvező a nemzetközi turizmusra is.
Mint mondta, az újraindítás gyorsaságához kellett az előző évtized, a gazdasági kockázatokat jelentősen csökkentették, közben erősítve a növekedési faktorokat - húzta alá, hozzátéve: a válságkezelés módja most más volt, mint a 2008-2009-es válság éveiben. Most nem a megszorítások politikáját alkalmazta a kormány, mint az előző baloldali kormányok az adóemelésekkel, elbocsátásokkal. Most saját erőből küzdötték le ezt a 1,5-2 éves időszakot - mondta. Miközben most világszinten kétszer akkora volt a visszaesés, mégis több mint 7 százalékos növekedéssel jött ki a válságból az ország, ellentétben azzal, hogy 2008-2009-et követően mínusz 6,6 százalék visszaesést mértek - tette hozzá.
MTI/Fotók: MTI/Soós Lajos

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot

Üzemanyagár-változás: Ha tud, még ma tankoljon!

Több tucatnyi óvodás fertőződött meg éjszaka Egerben

Elhunyt Hőke Dávid, a tragikus hírt az egyetem tudatta

Súlyos vadászbaleset történt Hajdú-Biharban: a nyúl helyett barátját találta el a lövés

Elloptak egy újszülöttet Budapesten, álcázva menekült az elkövető

Elfogtak egy férfit, aki csőbombával sebesített meg egy nyugdíjast Monorierdőn

Égő házba rohant be egy szabadnapos rendőr Budapesten, drámai esetről számolt be a BRFK

Pusztító tűz tombolt egy idős férfi otthonában: csak a holttestére bukkantak a tűzoltók

Nyomozást indított a rendőrség a Tisza-adatbotrány ügyében

Újabb részletek derültek ki a diósjenői tragédia után

A nyílt utcán támadtak rá a fiatal művészre Kaposváron