
Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona
A dél-koreai parlament megszavazta szombaton a Jun Szogjol elnök hivatalból való elmozdítására benyújtott indítványt. Az ellenzék által benyújtott, alkotmányos vádemelési (impeachment) eljárás megindítását célzó indítvány megkapta a szükséges kétharmados többséget az egykamarás nemzetgyűlésben - számolt be az MTI.
A 300 képviselőből 204-en a vádemelési eljárás mellett, 85-en ellene szavaztak, három képviselő hiányzott, nyolcan pedig érvénytelen szavazatot adtak le. A múlt szombaton benyújtott első ilyen indítvány elbukott, miután a kormánypárti képviselők szinte egyöntetűen bojkottálták a részvételt. Az elnöki tisztséget az alkotmánybíróság végleges döntésének meghozataláig ideiglenesen Han Dokszu miniszterelnök veszi át.
Az alkotmánybíróság vagy megerősíti Jun felelősségre vonását, vagy alkotmányellenesnek nyilvánítja azt. Ha a testület jóváhagyja az indítványt, 60 napon belül előrehozott elnökválasztást kell tartani.
Az ellenzék azzal vádolta a köztársasági elnököt, hogy a múlt héten kedden váratlanul elrendelt szükségállapottal megszegte az alkotmányt. Jun órákkal később, a tömeges felzúdulás hatására visszavonta az intézkedést. Jun egy csütörtöki televíziós adásban azzal indokolta a szükségállapot bevezetését, hogy politikai ellenfelei "államellenes erőként" működnek, és a kormányzati munka megbénításával megzavarták az ország alkotmányos rendjét, a szükségállapot kihirdetésére ezért szerint a nemzet érdekében szükség volt.
Címlapfotó: Jun Szogjol Hivatalos X oldala

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta

Zelenszkij Magyarországot fenyegeti, Ukrajna szövetségeseit zsarolja

Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda

Legalább 31-en meghaltak egy börtönlázadásban

Guinness-rekordot döntött a 83 éve házas szerelmespár