Ütötte-vágta a bevásárlókat egy tatabányai férfi, egy nő is megsérült - videóval

Részegen két férfit és egy nőt támadott meg egy tatabányai bevásárló központ előtt, most vádat emeltek ellene.

A részeg férfi 2023. május 28-án egy tatabányai bevásárló központ bejáratánál álló férfit és két nőt sértegetett, a férfit rángatta, megrúgta, aki ettől a földre esett, majd mikor felállt, hasba rúgta. Ezután az elkövető egy másik vétlen férfit is többször megütött. Ekkor egy nő felszólította, hogy fejezze be, mire a támadó a nőt becsmérelte, sőt ököllel fejen is ütötte. Az asszony a padról a földre esett, és közben a szemüvege leesett, a fején vérző sérülés keletkezett – közölte az ügyészség.

Ekkor az elsőként megütött férfi a nő segítségére sietve az elkövető és a nő közé állt, ezért a vádlott arcon ütötte, és belerúgott. A dulakodás során az elkövető a férfit hátulról átkarolta, és az arcán megütötte.

A vádlott ezután bement a bevásárló központba, ahol a korábban a támadása elől menekülő férfit észrevette, ekkor ismét neki támadt, megrúgta, melytől mindketten a földre estek, majd miután a vétlen férfi a földről felkelt, a támadó hátba rúgta.

Az ügyészség a vádiratban a férfival szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre, a próbaidő tartamára pártfogó felügyelet elrendelésére, valamint magatartási szabályként indulatkezelési tréningen részvételre kötelezésre tett indítványt.

2024. július 01. 12:26
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family