
Helyszíni fotókon a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanás, egy ember meghalt
Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Encsi Rendőrkapitányság egy 14 éves és 16 éves léhi fiúval szemben. A két elkövető vasárnap 11 óra előtt, Léhen a Kossuth utcában felállított betlehem kerítését és a szoborcsoportot megrongálták – közölte a rendőrség.
Az egyenruhások járőrözésük során vették észre a rongálás eredményét, ezért azonnal megkezdték az ügyben az adatgyűjtést, és két órán belül előállították a két feltételezett elkövetőt.
A két fiút a rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, akik beszámoltak arról is, hogy a betlehem környezetében petárdáztak is, ezért ellenük polgári felhasználású robbanóanyagokkal és pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértés elkövetése miatt külön feljelentést is tettek.
A nyomozók az egyik fiú kihallgatására berendelt törvényes képviselőjét pedig őrizetbe vették, mivel a szülő ellen a rendőrség által két alkalommal kiszabott szabálysértési bírságot nem fizette meg, így a bíróság a büntetést átváltoztatta elzárássá.
Lefejezték Szűz Mária szobrát
Felháborító dolgot művelt két férfi Gyöngyösön Advent első vasárnapján. Lefejezték a Fő téren felállított jászol egyik bábuját, Szűz Mária szobrát.
A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Helyszíni fotókon a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanás, egy ember meghalt

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér