
Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer
"Az engedély révén újabb eszköz jelent meg a Covid-19 gyógyításában, szájon át bevehető tabletta formájában" - közölte Patrizia Cavazzoni, a FDA gyógyszerkutatási részlegének igazgatója.
Az Egyesült Államokon és Kanadán kívül MSD néven ismert gyógyszergyár tablettáját a tünetek megjelenése utáni öt napon belül lehet szedni, és 30 százalékkal csökkenti a kórházi ápolás szükségességének, illetve a halálozásnak a kockázatát a sérülékeny lakosság - többek között az idősek, az elhízásban vagy szívbetegségekben szenvedők - körében.
A szerdán engedélyezett Pfizer-készítmény, a Paxlovid esetében ez az arány 90 százalék az elsődleges kutatások szerint.
A molnupiravirt, amelyet a Merck a Ridgeback Biotherapeutics céggel közösen fejlesztett ki, nyolc adagban kell bevenni öt napon át. A szer a vírus genomjába hatolva mutációkat idéz elő, így korlátozza a vírus szaporodását.

Közleményében az FDA hangsúlyozta, hogy a két kezelés és a védőoltás egymást kiegészítik, továbbra is a vakcina a fő eszköz a Covid-19-világjárvány elleni harcban.
A két szerrel kapcsolatos klinikai kísérletek során nem állapítottak meg nagyobb kockázatokat, a Merck készítménye azonban több aggodalmat váltott ki. Az amerikai gyógyszerügynökség csak a 18 év felettiek számára engedélyezte a Merck gyógyszerét, mert befolyással lehet a csontok és a porcok fejlődésére. Nem javasolják várandós nők esetében sem a magzatot érintő esetleges kockázatok miatt, de az orvosok figyelmen kívül hagyhatják ezt az ellenjavallatot, ha a szer előnyei magasabbak a hátrányainál.
Az Egyesült Államok 3,1 millió kezeléshez elegendő Merck- és 10 millió kezeléshez szükséges Pfizer-tablettát vásárolt.
Karácsony előtt gyorsan nő a SARS-CoV-2 nevű vírus omikron variánsával fertőzöttek száma az Egyesült Államokban, ahol ez a mutáns okozza immár a fertőzések többségét.
A járvány kezdete óta több mint 51,5 millió embert fertőzött meg a SARS-CoV-2, és több mint 812 ezren haltak meg az általa okozott Covid-19 betegségben az Egyesült Államokban a baltimore-i Johns Hopkins egyetem csütörtök esti összesítése szerint.
MTI/A fotó illusztráció

Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer

Részeg taxis okozott balesetet, egy terhes nő elvetélt

Extrém szex közben halt meg egy sorozatszínész

Horvátországban elkezdődött: több száz férfi kapott sorkatonai behívót

Túl hangos volt a szomszédja, megkéselte

Saját autója végzett egy futárral, azonnal meghalt

Kiesett egy kisfiú egy ház 9. emeletéről, elkapták

Több bankautomata robbant fel éjszaka, ez áll a háttérben

Holttestet találtak egy lakóház teraszán, rejtély övezi az esetet

Elon Musk arra figyelmeztet, hogy Európában a terrorizmus veszélye fokozódik, egyre több támadás várható

Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt

Négyen meghaltak egy szmolenszki műtrágyagyárat ért ukrán dróntámadásban