
Újabb fejlemény a gyöngyösi horrortelep ügyében, Dolly is belekeveredett
Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki méltatlanul bánt majd egy tucat kutyával.
Tenyek.hu 2024. július 18., csütörtök 10:28
Már az utcáról lehetett érezni a terjengő bűzt annál a horrortelepnél, amelyet több állatvédelmi szervezet közösen számolt fel Gyöngyösön. Hihetetlen mocsokban volt tartva rengeteg kutya, amelyek szinte kivétel nélkül orvosi ellátásra szorultak.
A telepen 25, az esettel kapcsolatban összesen 35 négylábút mentettek meg az állatvédőt. Többet közülük műteni kellett, volt, amely lábát többszöri kezeletlen törés miatt amputálni kellett, egy francia bulldognak pedig szemét kell kioperálni – írtuk az eset kirobbanásakor.
Az ügyészség szerint a vádlott a házi kedvencek alapvető szükségleteit teljesen figyelmen kívül hagyva, ivóvíz nélkül, kommunális hulladék és bomló állati tetemek között, valamint jelentős mennyiségű ürülékkel szennyezett kennelekben tartotta a kutyákat, amelyek a tartási körülmények miatt megbetegedtek.
A kutyák különböző betegségekben – például méhgyulladásban vagy szaruhártya fekélyben – szenvedtek, de akadt olyan állat is, akinek a hátsó lábain az izom elsorvadt a víz és táplálékhiány miatt.
A vádlott bánásmódja alkalmas volt arra, hogy az állatok maradandó egészségkárosodását okozza, illetve arra is, hogy az állatoknak különös szenvedést okozzon. A Gyöngyösi Járási Ügyészség ezért a nővel szemben állatkínzás bűntette miatt vádat emelt.
A bűncselekmény büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés.
A vádiratában az ügyészség a büntetlen előéletű nővel szemben kombinált büntetés, felfüggesztett szabadságvesztés mellett pénzbüntetés kiszabására is indítványt tett. A vádhatóság azt is indítványozta, hogy a bíróság a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejére rendelje el a vádlott pártfogó felügyeletét.
Dolly is belekeveredett a botrányba
Az énekesnő a kutyáit szaporíttathatta az áldatlan állapotok között a vádlott. Egykoron a két nő: Dolly és P. Rita nagyon jóban voltak egymással. Ma már túl sok kutya szenved sanyarú sorsot, a hölgyek pedig harcolnak, ki-ki a maga igazáért.
+Ez is érdekelheti

Riadalom a Fejér vármegyei börtönben, egy rab életéért küzdöttek

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot

Üzemanyagár-változás: Ha tud, még ma tankoljon!

Több tucatnyi óvodás fertőződött meg éjszaka Egerben

Elhunyt Hőke Dávid, a tragikus hírt az egyetem tudatta

Súlyos vadászbaleset történt Hajdú-Biharban: a nyúl helyett barátját találta el a lövés

Elloptak egy újszülöttet Budapesten, álcázva menekült az elkövető

Elfogtak egy férfit, aki csőbombával sebesített meg egy nyugdíjast Monorierdőn

Égő házba rohant be egy szabadnapos rendőr Budapesten, drámai esetről számolt be a BRFK

Pusztító tűz tombolt egy idős férfi otthonában: csak a holttestére bukkantak a tűzoltók

Nyomozást indított a rendőrség a Tisza-adatbotrány ügyében

Újabb részletek derültek ki a diósjenői tragédia után


