
Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között
Botrányos kijelentések kísérik a baloldali miniszterelnök-jelölt kampányát
A közelmúltban Márki-Zay Péter részéről több olyan állítás is napvilágra került, amelyek keretében a hódmezővásárhelyi városvezető a magyar politikai kultúra általánosan elfogadott szabályait zárójelbe téve nyilvánult meg közéleti kérdésekben, bizonyos választói csoportokra nézve sértő megjegyzéseket tett, illetve olyan javaslatokat fogalmazott meg, amelyeket jelentős társadalmi elutasítottság övez. Márki-Zay egyebek mellett "részeg" és „agymosott”, valamint „falusi, egyszerű, tudatlan” választókról értekezett, egy kampányrendezvényen pedig – többek között – a „kommunisták” és „fasiszták” képviseletéről beszélt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a balliberális kormányfőaspiráns nézete szerint a "szüléshez orvos sem kell”, mivel az "nem betegség”, továbbá 2021 őszén kifejtette, hogy „igenis el kell fogadni, hogy sürgősségi, vagy éppen szülészeti ellátás ne legyen a vidéki városokban, vagy akár falvakban élők közelében”.
Egyre többen formálnak negatív véleményt Márki-Zayról
Az említett kijelentések fényében kevésbé meglepő, hogy folyamatosan nő a baloldali kormányfőjelöltet elutasítók tábora. A legfrissebb kutatási adatok rámutatnak, hogy 2022 februárjában a válaszadók 62 százaléka kedvezőtlen véleményt fogalmazott meg Márki-Zay Péterről, így a januári adatokhoz képest 3 százalékponttal, 2021 októberéhez viszonyítva pedig összesen 15 százalékponttal nőtt a politikusról negatívan vélekedők aránya.

Ezzel párhuzamosan kijelenthető, hogy Márki-Zay nem tudott újabb választókat maga mellé állítani. A felmérés alapján elmondható ugyanis, hogy februárban – a 2022 januárjában mért adatokkal megegyezően – a megkérdezettek 33 százaléka nyilatkozott pozitívan a baloldali pártok miniszterelnök-jelöltjéről, holott 2021 októberében még a magyarok 42 százaléka szimpatizált vele.

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval