Márki-Zay korábban is beszélt arról, hogy fasisztákat és kommunistákat akar képviselni

Márki-Zay Péter baloldali jelölt szombaton arról beszélt, hogy a baloldali összefogáson belül a fasisztáknak és a kommunistáknak is van képviseletük - írta meg az Origo. 

A baloldal jelöltje, Márki-Zay Péter Fonyódon tartott egy kampányrendezvényt szombaton, ahol a Jobbik jelöltje, Steinmetz Ádám mellett kampányolt.

Itt hangzott el az, hogy Márki-Zay a saját táborán belüli fasisztákról és kommunistákról értekezett. - "A szivárványkoalíciót úgymond, a liberálisokat, a kommunistákat, a konzervatívokat és a fasisztákat, ezt mi a szövetségben külön-külön képviseljük. Gerinces emberként mindenki megtarthatja a saját világnézetét, a saját álláspontját" – mondta el politikai szövetségeseiről.

fotó: Origo

Miután a baloldali sajtó is (persze a maga gyáva és óvatoskodó módján) felkapta a mondatait, egy Facebook-posztban próbálta megmagyarázni, hogy tulajdonképpen nem azt mondta, amit mondott. Márki-Zay Péternek azonban nem lesz könnyű dolga, ugyanis nem először beszélt ilyesmiről.

Az azóta DK-s pártpolitikai karrierbe kezdő Kálmán Olga még 2019-ben jelentetett meg egy interjúkötetet Szeretemország címen, amelyben Márki-Zayjal beszélgetett annak politikai vízióiról. A baloldal jelöltje a könyvben felidézte első élményeit arról, amikor megkísértette a politika, ugyanis 2010-ben már felkérték, hogy legyen Hódmezővásárhely polgármestere. „Akkor (2010-ben) a helyi Jobbik vezetője keresett meg, hogy legyek a párt jelöltje. Visszautasítottam, mire azt a választ kaptam, hogy jó, akkor maradjak független, de a Jobbik támogatásával induljak el.

"Viccesen megjegyeztem, hogy számomra az jelentené az igazi független jelöltséget, ha a Jobbik mellett a Munkáspárt is beállna mögém. Azt a részét komolyan gondoltam, hogy a valódi függetlenséget az adná, ha a szélsőjobbtól a szélsőbalig tényleg mindenki beállna mögém, nem lennék senki pártkatonája, elismernének, és nem indítanának velem szemben saját jelöltet. Ez a 2010-es választások előtt még egy elég abszurd gondolat volt, de legnagyobb meglepetésemre pár nap múlva felhívott a Jobbik vezetője, hogy minden rendben, megvan a Munkáspárt támogatása is" – idézte fel Márki-Zay.

A baloldali jelölt annyira fontosnak érzi a szélsőségesek (azaz, a kommunisták és fasiszták) képviseletét, hogy 2021 augusztusában az egykori RTL Klub-sztár, Osváth Zsolt ZSHOWtime című internetes műsorában is elmesélte ugyanezt a történetet: – Ezek azt mondták, hogy jó, akkor legyél független jelölt, de majd a Jobbik támogat.

"Mondtam én, hogy ez oké, de hogy lehetek független, ha csak a Jobbik támogat? Mondtam nekik, hogy legalább a Munkáspártot tennétek még oda, akkor az emberek elhiszik, hogy szélsőjobb, szélsőbal támogat egy független jelöltet, akkor az tényleg független. Gondoltam, hogy itt a beszélgetésnek vége van, de néhány hét múlva telefonáltak, hogy megvan."


A beszélgetésrészletekből egyértelműen kiderül tehát, hogy a politikai élet két szélsőségéről beszélt már korábban is, szélsőjobbon (ahogy máskor nevezte, fasisztákon) egyértelműen a Jobbikot értette. És szerinte ez a párt, mármint a Jobbik, "gerincesen" megtarthatta politikai identitását. Azaz, maradhatott fasiszta. És számít a fasisztákon kívül a szélsőbalra, azaz a kommunistákra is.

A most szombati fonyódi beszéd Márki-Zay korábbi kijelentései ismeretében még felháborítóbb. Tudatosan akar - őt idézzük - fasisztákat és kommunistákat képviselni, és állítása szerint a szélsőjobb (a fasiszták) is ott vannak a baloldali összefogásban. És persze a kommunisták.

A fonyódi beszéd miatt Rákay Philip producer, kommunikációs szakember a Facebookon tanulságos videót tett közzé, amelyben arra szólítja fel Gyurcsány Ferenc jelöltjét, Márki-Zay Pétert, hogy tűnjön el a közéletből.

 

A címlapfotó illusztráció

2022. február 16. 08:57
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
A franciaországi Lyonban egy rab szabaduló cellatársa csomagjába rejtőzött el és sikeresen megszökött a börtönből.
Miközben Magyar Péter a nyilvánosság előtt gyakran próbálja elhatárolni magát a brüsszeli migrációs politikától, a k...
Videóra vették, ahogy egy apát és lányát megmentenek.
A görög válogatott a papírformának megfelelően könnyedén, 31-7-re nyert a horvátok ellen, ezzel a magyar női vízilab...
Brüsszel egy évtizede támadja a magyar kormányt, miután megállította az illegális migrációt.
LESÚJTOTT AZ ARMAGGEDON - Templomtornyokat csonkított meg, tetőszerkezeteket tépett le, fákat csavart ki és napokon ...
family