
Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl
A védelmi minisztérium bejelentette, hogy a hurrikán sújtotta Acapulco térségében katonák is segítenek az élelmiszersegélyek és az ivóvíz elosztásában. A tájékoztatás szerint a hadsereg 40 tonnányi segélycsomagot juttatott légi úton az érintett területre, a vöröskereszt pedig 75 tonnát.
Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök vasárnap ellátogatott a hurrikán sújtotta területre és találkozott helyi tisztségviselőkkel is. Elmondta, hogy a térségben az áramellátás várhatóan helyi idő szerint hétfő este helyreáll.
Az államfő egyébként azt vetette ellenfelei szemére - akiket keselyűknek nevezett -, hogy "felnagyítják a hurrikán okozta károkat", beleértve a halálos áldozatok számát is, hogy megnehezítsék indulását a jövő évi elnökválasztáson.
Az Otis a múlt hét kedden csapott le a partvidékre, rendkívül veszélyes, 5-ös kategóriájú hurrikán erejével, amelynek tartós szélsebessége csaknem óránkénti 270 kilométer volt, széllökései pedig elérték az óránkénti 330 kilométert. Ezt követően a szárazföld felett veszített erejéből, és végül eloszlott.
A hurrikán által sújtott térségekben elharapódzott a lopás és fosztogatás, az ott élők pedig azzal vádolták a kormányt, hogy nem küldött elég segélyszállítmányt az érintett területekre.
Az előzetes felmérések szerint az Otis több mint 270 ezer otthonban tett kárt, és a turisták körében népszerű térségben lévő szállodák több mint 80 százaléka is megrongálódott. Előzetes becslések szerint a hurrikán 15 milliárd dollár kárt okozhatott a területen.
MTI

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja

Tíz évvel a Bataclan-mészárlás után – Párizs még mindig viseli a sebeket + videó

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket