
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
Dél-Spanyolország egyik tengerpartján találtak helyiek egy 12 méteres barázdásbálna tetemet. A hím bálna ritka, és szomorú látványt nyújtott a kedvelt strandon. Valószínűleg megsérült, és önmagát vetette partra balszerencsésen. Óriási tömeg gyűlt össze a parton, hogy megtekintsék és fotókat készítsenek az elpusztult állatról.
Egy emlős víziállatok mentésére szakosodott férfi, Jose Luis Mons azt nyilatkozta, hogy ritka és tragikus eset, hogy ezen a területen bálnák partra sodródnak, de sajnos előfordul. Hozzátette, hogy legtöbb esetben mire megtalálják az állatot, már halott. Azzal folytatta, hogy a tetem már bomlásnak indult, így feltehetően több napja a parton volt már.
A város önkormányzata megerősítette, hogy nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy a holttestet elszállítsák a partról, a helyszínen több munkagépet is lefotóztak helyiek. Tengerészbiológusok boncolást hajtanak majd végre az állaton, hogy megállapítsák a halál okát. A barázdásbálna a második legnagyobb bálnafaj a világon. Akár 24 méteresre is nőhetnek, és veszélyeztetett fajnak számítanak, körülbelül 50-90,000 van már csak belőlük a világon – írja a Metro UK.
Címlapfotó: Twitter / @MetroUK

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire