
Halálos tragédia történt Hajdú-Biharban
Több tucat kommandós és rendőr ütött rajta a bűnbandán Hajdú-Bihar több városában a minap. A hajnali drónfelvételen jól látszik, ahogy az egyik házat körbe vették az egyenruhások, majd az ajtóhoz mentek és betörték azt. A kommandósok benyomultak a bent lévőknek esélye sem volt a menekülésre.
Mindenkit a földre tepertek és megbilincseltek. A banda egyik vezetője egy 27 éves hajdúböszörményi nő volt.
A kiskorú lányokat szexuális tevékenységre vette rá, azonban a légyottokat követően minden pénzt elvett tőlük
– nyilatkozta a Tényeknek Balogh Péter a vármegyei rendőrség szóvivője.
A kegyetlen futtató ráadásul a 11, 12 éves lányokat, mint a rabszolgákat eladta négy ismerősének, akiknek ugyancsak hasonló tevékenységet kellett végezniük.
A másik négy futtató kegyetlenül bánt a kiszolgáltatott gyerekekkel, akik nem akartak idegen férfiakkal lefeküdni.
Az elkövetők attól sem riadtak vissza, hogy kábítószerrel, alkohollal, gyógyszerekkel, fenyegetéssel, vagy akár veréssel kényszerítsék rá a lányokat alkalmi partnereikkel való találkozóikra
– tette hozzá Balogh Péter.
A kommandósok nem csak a futtatókat fogták el, de egy brutális debreceni férfit is. Az 54 éves kuncsaft rendszeresen látogatta a 11 és 12 éves, bedrogozott és elkábított gyerekeket, akiket megerőszakolt.
A banda női tagja elsírta magát a bíróság folyosóján, akire fehér, kezeslábas ruhát adtak, még a fejét is fedve. Információink szerint azért, mer rühes. A nő nem örült a védőruhának, ezt szóvá is tette.
És az sem tetszett neki, hogy felvétel készül róla.
Kamerázzál, sz…janak le
– mondta.
A 11 és 12 éves lányokat futtatókat emberkereskedelem, míg a férfit, aki rendszeresen erőszakolta a gyerekeket, szexuális erőszakkal gyanúsítják. A bíróság végül mindenkit letartóztatott, így egy hónapig biztosan rács mögött maradnak.

Halálos tragédia történt Hajdú-Biharban

Iskolából hazafelé mentett életet egy 17 éves fiú

Újabb hírek érkeztek a tiszaújvárosi robbanás sérültjeiről

Nemzetközi bűnbandát számolt fel a NAV

Veszprémbe költözött Samu

Drog miatt 2000 forintért ölte meg unokatestvérét Szabolcsban

Ittasan ütött el egy 15 éves biciklist, majd elhajtott Jánoshalmán

Tűz pusztított egy kétezer négyzetméteres csarnokban Gárdonynál

Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt