Több ezer objektum megsemmisítéséről számolt be egy orosz hadijelentés

Az orosz fegyveres erők Ukrajna katonai infrastruktúrájának 3687 létesítményét tették működésképtelenné a háború kezdete óta - közölte vasárnap Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Emellett 99 repülőgép, 128 pilóta nélküli légijármű, 1194 harckocsi és más páncélozott harcjármű, 121 rakéta-sorozatvető, 443 tüzérségi ágyú és aknavető, valamint 991 speciális katonai jármű megsemmisítéséről számolt be. Azt mondta, hogy az orosz hadsereg egy nap néhol 14 kilométert nyomult előre, és több települést elfoglalt.

Konasenkov azt mondta, hogy az orosz erők "felszabadították" Nyikolszkoje települést, ahol az ukrán radikálisokból álló Ajdar zászlóalj tagjai tüzérségi állásokat hoztak létre egy kolostor területén, és legalább 300 embert, köztük szerzeteseket, túszként tartottak fogva. Orosz tájékoztatás szerint az ukrán erők tankkal és rakéta-sorozatvetővel lőttek egy kórházat Volnovahában, aminek következtében legkevesebb hat ember életét vesztette. A volnovahai incidens ügyében az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) büntetőeljárást indított.

Eduard Baszurin, a donyecki "népi milícia" parancsnokhelyettese közölte, hogy a körülzárt, békeidőben több mint 400 ezres Mariupolból 63 embert, köztük 15 gyereket sikerült kimenekíteni. A városban, mint mondta, 14 lőállást számoltak föl. Egy nappal korábban az orosz védelmi tárca 188 civil, köztük 26 gyerek kimenekítéséről számolt be.

Baszurin vasárnap azt is állította, hogy az ostromgyűrő bezárulása előtt Maruipolból Zaporizzsja megyébe szökött át a az ukrán radikális nacionalista Jobboldali Szektor szervezet 50 fegyverese. Forrásként olyan ukrán katonákat nevezett meg, akik letették a fegyvert a városban, valamin zaporizzsjai lakosokat.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma vasárnap arról adott ki tájékoztatást, hogy a Oroszország az elmúlt két nap alatt több mint 330 tonna humanitárius segélyt szállított "a Donyec-medence és Ukrajna lakosságának". A tárca szerint naponta állítanak össze segélyszállítmányokat Belgorod és Rosztov megyében, valamint az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félszigeten.

Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy Kijev megye borodjanszki járásának lakosságához több mint 40 tonnányi humanitárius segélyt juttatott el.

MTI/A címlapfotó: illusztráció (Ukrán vezérkar)

Kapcsolódó tartalmak:

Felborult egy ukrán menekülteket szállító busz, egy ember meghalt, többen megsérültek

Szijjártó: a Lviv melletti támadás kiemeli a fegyverszállítás kockázatait

Vegyi fegyverek bevetését tervezheti Oroszország

Maga a pokol Mariupol, tömegsírokba temetik a halottakat

2022. március 13. 17:06
Újabb részletek derültek ki a tisztázatlan körülmények között meghalt kárpátaljai magyar férfi, Sebestyén József hal...
Egyre több sokkoló videó és szemtanúi beszámoló kerül nyilvánosságra az ukrajnai kényszersorozások kapcsán. A felvét...
MEGSZÜLETETT A KISLÁNYOM! - Óriási a boldogság, megérkezett az év egyik legjobban várt babája, megszületett Vajna Tí...
family
Fakanalat ragadnak a Kincsvadászok sztárjai, egy olyan oldalukat mutatják meg hamarosan, amit eddig még soha! Összec...
family
Milyen az, amikor a hírességek elhagyják a komfortzónájukat? Demcsák Zsuzsa otthon van a kamerák előtt, de ahhoz nin...
family
Történelmi pillanat, jön az első exkluzív interjú! A Naplónak szólal meg először a földre szállás után Kapu Tibor a ...
family
Kyle Jenner, Robert Pattinson, vagy éppen Jason Momoa! Ellepték a világsztárok Budapestet, lépten-nyomon hollywoodi ...
family