Szijjártó: magyar élelmiszeripari beruházások Üzbegisztánban

Öt magyar élelmiszeripari vállalat 42 milliárd forintnyi beruházás előkészítését folytatja Üzbegisztánban.

Emlékeztetett: két hónapja kötöttek stratégiai együttműködési megállapodást Üzbegisztánnal. Szavai szerint azóta felgyorsultak az események.

A megállapodás lényege, hogy a Közép-Ázsiai térség egyik leggyorsabb növekedéssel rendelkező országában a magyar vállalatok számára minél több lehetőséget adjanak arra, hogy az ország modernizálásába bekapcsolódjanak. "Ez óriási gazdasági előnyt jelent ezeknek a külgazdaságorientált magyar vállalatoknak" - jegyezte meg a miniszter.

Mint mondta, annak érdekében, hogy a magyar és üzbég vállalatok megtalálják egymást, 700 millió forintos alappal létrehoznak egy magyar üzbég startupot, ennek keretében az egymással együttműködést kialakító magyar és üzbég vállalatokat segítik abban, hogy az üzbég gazdaság modernizálásban közösen vegyenek részt.

"Ezáltal a magyar cégek itt profitra, bevételre tehetnek szert, amivel magyarországi tevékenységüket segítik, Magyarországon munkahelyek létrehozását segítik elő" - mondta.

"Közép-Ázsia egyik leggyorsabban növekedő gazdaságáról van szó, egyértelmű magyar nemzetgazdasági érdek, hogy a magyar vállalatok itt az elkövetkezendő hónapokban, években minél nagyobb szerepet kaphassanak" - fogalmazott Szijjártó Péter.

Hozzátette: a magyar egyetemek rektorai már készülnek az első magyar-üzbég rektori fórumra, amely majd júniusban lesz.

MTI/A címlapfotó illusztráció 

2021. június 01. 07:20
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...