A tárcavezető a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Románia miniszterelnök-helyettesével, Kelemen Hunorral tartott közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Magyarországon a kormányzó pártszövetség rekordszámú szavazatot kapott a választáson, aminek nyomán rekordszámú képviselője is lesz az új parlamentben. Aláhúzta, hogy nem pusztán az ország, hanem az egész nemzet jövőjéről született döntés, ezért fontosnak tartották, hogy ebben a nemzet minden tagja részt vehessen. Szavai szerint ez a nemzeti, keresztény, polgári oldal számára természetes, a baloldal azonban ezzel "homlokegyenest ellentétes álláspontot" képvisel, és mindig is ki akarta zárni a határon túl élő magyarokat a közös döntésekből.
Ennek kapcsán üdvözölte, hogy a határon túli magyarok rekordszámban vettek részt a választáson, ugyanis összesen 318 083 levélszavazat érkezett, ebből 205 767 a csíkszeredai és kolozsvári külképviseletre. Hozzátette: a Fidesz-KDNP-re több mint 251 ezren voksoltak. "A választás is megmutatta, hogy az anyaország számít a határon túli magyar nemzeti közösségekre, és ők is számíthatnak az anyaországra" - szögezte le, megköszönve, hogy az érintettek "nem ültek fel az aljas provokációs kísérleteknek", mint amilyen szerinte a marosvásárhelyi levélszavazatok ügye volt.