
Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük amit vállalunk, és amit vállalunk, azt meg is tesszük
Ha most a több mint 50 milliárd forintos vételárat és a terület rendbetételét ki tudja gazdálkodni, akkor jogos az a kérdés, hogy eddig miért nem volt pénz olyan, a budapestiek számára fontos fejlesztésekre, mint a P+R parkolók létesítése, az útfelújítások, a Népliget rendezése, a K-híd felújítása vagy a fogaskerekű meghosszabbítása
- sorolta Szentkirályi Alexandra.
Szerinte a Városháza Park szimbolizálja a Karácsony Gergely féle városvezetés munkáját:
"rengeteg duma, rengeteg látványterv, az eredmény az pedig zéró", annak ellenére, hogy öt éve ígérték meg, hogy a parkot rendbe rakják.
Közlése szerint jelenleg az a helyzet, hogy számos olyan feladatot, ami a főváros hatáskörébe tartozna, a kerületek látnak el a Fővárosi Önkormányzat helyett. Vagyis
a főváros és a főpolgármester eddig nem mondott igazat, amikor azt mondta, hogy (...) nincs pénze a külső kerületi utak felújítására, vagy akkor ezek szerint mégiscsak előkerült egy akkora mennyiségű pénz, amire örömmel tudnak a külső kerületiek is pályázni?
- fogalmazott.
Erre a kérdésre várják a választ a főpolgármestertől
- tette hozzá.
Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP), a XXII. kerület, Budafok-Tétény polgármestere a sajtótájékoztatón arról beszélt: örömmel tölti el, hogy a főváros rendelkezik forrásokkal.
Felidézte:
2024 májusában egy 600 millió forintos csekket vitt Karácsony Gergely főpolgármesternek, ami azoknak a feladatoknak a költségét jelentette, amelyeket a főváros helyett láttak el. Azóta ez az összeg 2024 novemberéig egymilliárd forintra hízott. A többi között utakat, csapadékvíz-elvezető csatornákat építettek, szúnyogot gyérítettek, zebrákat festettek a főváros helyett. Miközben ebből az egymilliárd forintból, akár több tucat játszóteret tudnának építeni, vagy az összes kerületi óvodás ingyen étkezhetne egy éven keresztül
- fűzte hozzá.
Kovács Péter (Fidesz-KDNP-Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja), a XVI. kerület polgármestere úgy vélekedett, hogy Karácsony Gergely átverte a kerületi polgármestereket és a Budapesten élőket, mert évek óta azt hallják tőle, hogy a kormány kivérezteti a fővárost, elveszi a pénzét. Ám lebukott azzal, hogy tízmilliárdokat szán telekvásárlásra.
A Fővárosi Önkormányzat ennek az összegnek az 1 százalékából megoldhatná a XVI. kerület három legégetőbb közlekedési problémáját: egy az M0-ásról érkező kamionforgalommal terhelt kereszteződésben egy jelzőlámpa és gyalogátkelőhely kialakítását, a Centenáriumi lakótelep főutcájának útburkolati felújítását, és a Rákospalotai Határúton, a Késmárk utca és a Rákóczi út kereszteződésében szintén egy jelzőlámpa kiépítését.
Ha van pénz önként vállalt feladatra, akkor kell hogy legyen pénz a kötelező feladatok végrehajtására is
- mondta Kovács Péter.
Böröcz László (Fidesz KDNP), az I. kerület polgármestere azt kifogásolta, hogy a főváros annak ellenére nem hajtott végre tömegközlekedési fejlesztéseket a Várnegyedben, hogy az Budapest turisták által leglátogatottabb területe. Annak ellenére sem végezte el a Krisztina téri villamosmegálló akadálymentesítését, hogy a kerület kifizette volna a beruházás értékének felét, a várbuszokat már régen le kellett volna cserélni és a köztisztasággal, a karbantartással kapcsolatos feladatokat sem látja el megfelelően a főváros a kezelésében lévő területeken.
Ezért a kerület saját költségvetéséből kénytelen 100 millió forinttal többet fordítani a munkálatok elvégzésére
- tette hozzá.
Kifogásolta, hogy az elmúlt években történt fejlesztések a kerületben élők pénzéből valósultak meg.
Böröcz László közölte: arra szeretné kérni a főpolgármestert, hogy a budapestiek pénzét a budapestiekre költse el és ne olyan projektekbe ölje a pénzt, aminek senki nem látja a végét.
Forrás: MTI

Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük amit vállalunk, és amit vállalunk, azt meg is tesszük

A biztos választás jelentette fizikai és gazdasági biztonság miatt is hatékony lehet a Fidesz új kampányszlogenje – véli a politikai elemző

Hatalmas támogatást kapott külföldről Orbán Viktor + Videó

Itt a brüsszeli terv a közös európai hadseregről + Videó

Menczer Tamás elárulta azt a három okot, ami miatt a Fidesz a választás esélyese

Elismerő szavak: Így álltak ki Orbán Viktor mellett a világ vezető politikusai – Videók

Már a tiszás Tibi atya sem bízik a Magyar Péterék választási sikerében

Kimondta a kulcsember: „Veszélyes időkben a Fidesz a biztos választás”

Orbán Viktor: a választás tétje az is, hogy bevándorló országgá tesszük-e Magyarországot

Orbán Viktor: A következő kormányzati években elérjük az 1000 eurós minimálbért és az 1 milliós átlagbért

Mráz: a Fidesz a tapasztalat és a fiatalítás egyensúlyára törekszik

Benjámin Netanjahu mellett több külföldi politikus is méltatta Orbán Viktort és a Fideszt