
Rekord jöhet a határon túli szavazatoknál: már közel 300 ezer levélszavazat érkezett

Rekordközeli részvétel körvonalazódik a választáson: akár több mint nyolcmillió választópolgár is urnákhoz járulhat – erről beszélt Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 műsorában.
A szakértő szerint már délelőtt is kiemelkedően magas volt az aktivitás: a választás korai szakaszában a jogosultak közel 17 százaléka már leadta szavazatát, ami mintegy 10 százalékkal több, mint 2022-ben.
Erdélyi Rezső Krisztián elmondta, hogy a Nézőpont Intézet korább becslése szerint a részvétel akár a 75 százalékot is elérheti.
Az elemző hangsúlyozta, hogy bár a részvétel magas lehet, nem beszélhetünk példátlanul kiugró értékről. A nap eleji adatokból pedig még nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a szavazási hajlandóság a nap folyamán jelentősen változhat.
Külön kiemelte, hogy a településtípusok között is eltérések figyelhetők meg: a nagyvárosokban hagyományosan aktívabbak a választók, és más időpontokban jelennek meg a szavazókörökben, mint a kisebb településeken élők. Ezért az időközi adatok értelmezése mindig óvatosságot igényel.

A kisebb pártok számára kedvezőtlen lehet
A magas részvétel politikai következményeire is kitért az elemző. Véleménye szerint az ilyen helyzet általában a kisebb pártoknak kedvezőtlen.
A Demokratikus Koalíció és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt esetében például csökkenhet a parlamentbe jutás esélye, mivel a nagyobb részvétel mellett nehezebb elérniük a szükséges támogatottságot.
A Mi Hazánk Mozgalom ugyanakkor továbbra is esélyes lehet a bejutásra. Az elemző szerint bár a magas részvétel némileg csökkentheti az esélyeiket, a párt úgynevezett „rejtőzködő” szavazótábora miatt ez a hatás nem feltétlenül meghatározó.
A magas részvétel mindig a Fideszt erősítette
Az elmúlt 16 évben akkor érte el a Fidesz a legrosszabb választási eredményét, amikor a legalacsonyabb volt a részvétel – ezt már Deák Dániel a XXI. Század Intézet vezető elemzője írta közösségi oldalán.
Kitért arra is, hogy az elmúlt 16 évben megdőlt az az állítás, miszerint a magas részvétel az ellenzéknek kedvezne.
Sőt, azt láthattuk, hogy akkor volt a legrosszabb a Fidesz eredménye, amikor a legalacsonyabb volt a részvételi arány: 2014-ben 61,9 százalékos részvétel mellett csupán 44,9 százalékot ért el a Fidesz
– tette hozzá.
Kiemelte, hogy ezzel szemben a közel 70 százalékos részvételt hozó 2018-as és 2022-es választásnál 49,3 és 54,1 százalék volt a Fidesz listás eredménye.
A magas részvételi adat azt jelentheti, hogy a politikailag kevésbé aktív emberek is elmennek szavazni, akik a kutatások alapján nagyobb arányban a Fideszt támogatják, hiszen a fő politikai kérdésekben a kormányoldal álláspontját osztják. Azt tehát eddig is tudtuk, hogy a tiszások nagyon aktívak, a kormánypártiak aktivitása volt kérdéses a mostani választáson. Most úgy néz ki, hogy megmozdultak a jobboldaliak is
- hangsúlyozta az elemző.

Rekord jöhet a határon túli szavazatoknál: már közel 300 ezer levélszavazat érkezett

Alekosz részegen, az utcán akar lövöldözni, ha a Tisza Párt nyeri a választást

Döbbenetes leleplező dokumentum: Brüsszel jóváhagyásával készítenek elő erőszakos támadássorozatot a tiszások

Szentkirályi Alexandra: történelmi jelentőségű a mai nap

Elemző: a magas részvétel a Fidesznek kedvezőbb

Elemző: Megindult a jobboldal - A magas részvétel a Fidesznek kedvez

Dömötör: beadványaink alapján 639 esetben állapítottak meg választási jogsértést

Orbán Balázs: A magas részvétel mindig a kormánypártnak kedvezett

Kilenc óráig a polgárok 16.89 százaléka szavazott

Már kora reggel választási törvényt sértett a Tisza

Így buzdít a szavazásra Kocsis Máté - Videó

Leadta szavazatát Orbán Viktor - Fotó