
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
A férfi és élettársa egy szatmári faluban éltek, de kapcsolatuk már 2015-ben megszakadt, ennek ellenére a férfi többször meglátogatta volt élettársát és közös kislányukat, de amikor megtudta, hogy a nőnek új kapcsolata van, zaklatni, bántalmazni kezdte.
Május 31-én éjjel egy óra körül a férfi ismét megjelent a közös családi háznál, kopogott az ajtón, a nő pedig beengedte. Az agresszív támadó már az előszobában ütni kezdte közös gyermekük anyját, aki a ház hátsó szobájába menekült. A férfi elővette a magánál tartott tapétavágó kést, és azzal többször megszúrta, illetve megvágta a nőt. A dulakodás zajára felébredt a 14 éves kislányuk, aki telefonon értesítette az édesanyja szüleit, majd a konyhából magához vett egy nagyobb kést azért, hogy segítsen az anyjának. A férfi azonban észrevette, mit művel a lánya, ezért elvette tőle a kést, és ököllel úgy megütötte, hogy a tinédzser a földre esett. Ezek után visszament volt élettársához, és a nála lévő késsel tovább szurkálta a földön fekvő nőt, aki a helyszínen meghalt.

A kislány időközben kimászott a ház egyik ablakán, odakint pedig éppen megérkező nagyszülei várták. A nő édesapja azon az ablakon keresztül, amin át unokája kijutott, bemászott a házba, és látta, ahogyan a férfi a késsel többször hasba szúrja magát. Mikor emiatt felelősségre vonta, az agresszív férfi nekirontott, és kétszer is megvágta apósa homlokát.
Az eseményeknek az vetett véget, hogy két rokon férfi a családi ház bejárati ajtaját betörte és kimenekítette a sérült apóst.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség a letartóztatásban lévő férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. A vádiratban a megyei főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélje a gyilkost – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
Fotó: ügyészség

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi