
Döbbenet a röszkei határátkelőn, elképesztő, mi lapult a hátizsákok mélyén
Idén a szokásosnál is korábban érkezett a jó idő, április elején pedig már szinte nyári időjárás tombol az országban. A Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratórium betegségvektorokkal foglalkozó kutatócsoportja szerint pedig az enyhe tél, valamint az új, ázsiai eredetű fajok megtelepedése hosszú távon átrendezheti a már megszokott szúnyogszezont.
A kutatók közlése szerint a városi területeken a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog kikelése már februárban megfigyelhető volt, köszönhetően a házak tövében álló esővízgyűjtőknek, a – kertekben sok esetben nehezékként használt – gumiabroncsoknak és az enyhébb teleknek.
Érdekesség, hogy az enyhe tél önmagában nagy segítség az inváziós szúnyogok túléléséhez, ám az ember által létrehozott lehetőségeket is kihasználják ezek a fajok. Több hazai üvegház, áruházi dísznövényosztály és hasonló temperált környezet is az inváziós szúnyogok kedvelt telelőhelyei
– erősítették meg a szakértők.

Fotó: Pécsi Tudományegyetem
A kutatások azt mutatják, hogy az inváziós fajok közül a japán bozótszúnyog és koreai szúnyog már a tavasz beköszöntét megelőzően aktív, ezzel előrébb hozva a „megszokott” szezont. Emellett, mind a hazai és a nemzetközi tapasztalatok alapján az látszik, hogy az ázsiai tigrisszúnyog meghosszabbítja a szúnyogszezont, hiszen egészen október végéig találkozhatunk ezzel a mindennapjainkat rendkívül megnehezítő fajjal.
A helyzet márpedig előreláthatóan nem fog javulni, sőt az európai tapasztalatok is azt mutatják, hogy az elkövetkező évek során egyre inkább számítanunk kell a jelenség fokozódására és végül új betegségek megjelenésére is.

Döbbenet a röszkei határátkelőn, elképesztő, mi lapult a hátizsákok mélyén

Videón a döbröközi holttest kiemelése, élettársa ölte meg

Késsel fenyegetőzött a nyíregyházi vonaton egy férfi

A Wizz Air igyekszik megnyugtatni az utasait, nem számol azzal, hogy a menetrendet módosítani kell

Kiesett az út közepére egy 11 éves gyerek Kazincbarcikán, hajmeresztő videó került elő

Horror Szigetújfaluban: Egy bejelentés után ellepték a Duna-partot az egyenruhások

Több hektáron égett a nádas és száraz fű Várpalotánál

Kisgyerekeket ábrázoló pornográf felvételek ezreit találták egy férfinál Miskolcon

Egész éjjel egy eltévedt túrázót kerestek a Mátrában

Fejbe lőtte magát a lőtéren egy férfi Pécsváradon

Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol

Összeesett egy 8 éves fiú testnevelés órán Budapesten, az életéért küzdöttek