
Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén
Azt írták: a rendőrök csütörtökön állampolgári bejelentés alapján mentek az egyik kecskeméti családi házba, ahol holtan találták az ott lakó házaspárt és felnőtt gyermeküket.
A rendelkezésre álló adatok alapján a házaspár halálát fiuk okozta, aki a bűncselekményt követően önkezével vetett véget életének - tették hozzá.
A rendőrség emberölés miatt indított nyomozást.
A Blikk megtudta a szomszédoktól, hogy a nyár óta nem dolgozó 30 év körüli férfi előbb az édesanyjával veszett össze, aki szóvá tette, hogy fia miért nem keres állást. Előbb dulakodás alakult ki köztük, majd megütötte édesanyját. Ekkor az apa a nő védelmére kelt. Majd a fiú kést ragadott és többször is megszúrta szüleit. Miután szembesült tettével, magával is végzett.
A szomszédok szerint többször is volt veszekedés a családban, sőt egyiküknek az anya azt is bevallotta, hogy fia drogot is fogyaszt időnként.
MTI/A címlapfotó illusztráció (police.hu)
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.
Korábbi tartalom:

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött