
Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak
Egy társasházban történt a brutális gyilkosság Sajószentpéteren Borsodban. Egy 65 év körüli férfi végezhetett az élettársával, úgy tudjuk puszta kézzel agyonverte. Az egyik szomszéd végighallgatta a kegyetlen kivégzést, nyilatkozott a Tényeknek.
A dübörgést, a kiabálást, ilyesmit hallottam
– mondta.
A nő azt elárulta a Tények stábjának, hogy ez szinte mindennapos volt náluk, ezért nem gondolta arra, hogy a férfi megölte az élettársát a zárt ajtó mögött.
Ilyen zűrös család volt, sokat verekedtek, veszekedtek, ittak
– tette hozzá.
A tragédia még november végén történt, azonban a szakértők nehezen tudták azonosítani a pontos sérüléseket, hiszen az asszonyt szinte teljesen összeverte az élettársa.
A 71 éves asszonnyal csaknem két évtizede élt együtt a gyilkos, információink szerint pár éve befogadtak egy másik férfit is a lakásukba, de folyamatosan veszekedtek és részegek voltak.
Sajnálom nagyon ezt a hölgyet, mert 30 kiló, ha volt benne, meg állandóan monoklikkal járt
– fűzte hozzá a szomszéd.
Úgy tudjuk, a férfi mentőt hívott és értesítette a rendőrséget a gyilkosság után, de az asszonynak már csak a vérbe fagyott holttestére találtak rá. A Tények információi szerint a lakótársuk nem vett részt a bűncselekményben.
A tragédiával kapcsolatban kerestük a rendőrséget is, azt írták, a férfit emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. Információink szerint hamarosan le is tartóztatják.

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval

Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia

Egy ember meghalt a Törökszentmiklósnál szombat este történt balesetben

Horror a Nagymező utcában: Elözönlötték a rendőrök éjjel a környéket – Videó

„Na szia, mentő” – Az egész ország ezt a pillanatot várta

Gázpalackok szabadultak el az M3-ason, 130-cal kellett kikerülni őket

Nem tudta, kit enged be az autójába egy idős férfi Gyulán

Mentőkutyák és önkéntesek futottak versenyt az idővel Miskolcnál

Ártatlan kölyökkutya lett egy vadász áldozata a Balatonnál

Meg sem állt Ázsiáig, mégis bilincsben hozták haza a szexuális ragadozót - videóval

Késsel tett pontot a veszekedés végére egy szabolcsi férfi, mellkason szúrta vitapartnerét