
Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Kiskőrösi Rendőrkapitányság járőre péntek 2 óra körül Tázlárnál akart intézkedés alá vonni egy Hyundai-t, ám a sofőr megállás nélkül, nagy sebességgel továbbhajtott - írta a police.hu.
A rendőrség közleménye szerint az autót vezető férfi az 54-es út kereszteződéséhez érve sem lassított, és úgy akart kikanyarodni a főútra, hogy nem biztosított elsőbbséget a védett úton – a Bócsa felől Kecskemét irányába – haladó Mercedesnek, ezért összeütköztek. A járőr a helyszínre érve az autókat már az árokba borulva találta, mindkettő kigyulladt.

A Hyundai sofőrjét – egy grúz férfit – a helyszínen elfogták. Tizenöt migránst szállított a kocsijában.
A határsértők közül ketten a helyszínen életüket vesztették, ők bennégtek a járműben. A két kocsiban utazók közül tizenkét személyt szállítottak kórházba, közülük még egy határsértő életét vesztette azóta. Négyen sérülések nélkül megúszták a szörnyű balesetet.
A grúz sofőr ellen embercsempészés bűntette és halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása bűntette miatt indítottak nyomozást.

Fotók: Donka Ferenc
Korábbi tartalmak:

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók