
Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Két halott, kilenc sérült Bócsánál
Két ember meghalt, kilenc megsérült, amikor az őket szállító jármű karambolozott, majd kigyulladt Bócsa külterületén péntek 2 óra körül.
A Police.hu közlése szerint a baleset az 54-es főút 34-es kilométerénél történt, amikor két jármű összeütközött.
"Az egyik - amelyet valószínűleg egy embercsempész vezetett, aki migránsokat szállított - szinte azonnal kigyulladt. A járműben utazók közül legalább kilencen megsebesültek, illetve ketten az életüket vesztették" - áll a közleményben.

Halálos baleset a 81-es
Frontálisan ütközött egy személykocsi és egy teherautó a 81-es főút 36-os kilométerénél, Felsődobos közelében, az autóban utazók közül ketten a helyszínen életüket vesztették - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense péntek reggel az MTI-vel.
Szabó Imre elmondta, az autóban utazó harmadik ember súlyos sérülést szenvedett, a teherautó vezetője pedig könnyebben sérült.
Halálos baleset Babarcnál
Két autó ütközött a Baranya megyei Babarcnál csütörtök este, egy ember meghalt, négyen megsérültek - tudatta a rendőrség a honlapján.
Az eddigi információk szerint egy Babarc felől az 57-es út felé tartó személygépkocsi eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti sávba, ahol egy másik autóval ütközött. A balesetben egy 25 éves férfi életét vesztette, négyen megsérültek - olvasható a police.hu oldalon.
Fotók: MTI/Donka Ferenc
Korábbi tartalmak:
Kettős halál a 3-as úton, szörnyű baleset történt
Most érkezett: meghalt a nő, akit a zebrán gázoltak el Pincehelyen - Fotók
Borzasztó halálos tömegbaleset történt az M80-ason
A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá