Sokan meghaltak és megsebesültek a hadsereg és a rivális milícia összecsapásaiban Szudánban

Szudánban legalább 56-an meghaltak és hatszázan megsebesültek a helyi hadsereg és félkatonai fegyveresek főképpen a fővárosban, Kartúmban folyó összecsapásaiban - derült ki helyi egészségügyi források jelentéseiből.

Kartúm több részén vasárnap kora reggel is robbanásokat lehetett hallani.
Szudánban a 2021. évi puccs óta hatalmon lévő két rivális tábornok vetélkedése utcai harcokba, légitámadásokba és a médián keresztüli fenyegetésekbe torkollott szombaton.

A félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) azt állította, hogy elfoglalták a főváros nemzetközi repülőterét és az elnöki palotát, és felszólították a lakosságot, közöttük a katonákat, hogy forduljanak a hadsereg ellen. Állításuk szerint ők tartják ellenőrzésük alatt a főváros kulcsfontosságú infrastruktúráit.

A hadsereg tagadja a repülőtér elfoglalását, de elismeri, hogy az RSF "felgyújtotta a polgári repülőgépeket, köztük a Saudi Airlines egyikét", amit a társaság megerősített. Késő este kiadott közleményében a hadsereg felszólította a lakosságot, hogy maradjon otthon, mivel folytatta a félkatonai bázisok elleni légicsapásait.


Egész nap szaporodtak a tűzszünetet követelő felhívások: az ENSZ, Washington, Moszkva, Párizs, Róma, Rijád, az Afrikai Unió, az Arab Liga, az Európai Unió, sőt még a volt polgári miniszterelnök, Abdalla Hamdok is, de hiába.

Az Arab Liga vasárnap rendkívüli ülést hirdetett Szudánnal kapcsolatban. Antonio Guterres ENSZ-főtitkár felszólította a két hadviselő felet: a hadsereg vezetőjét, Abdel-Fattah Burhánit, és a félkatonai erők parancsnokát Mohamed Hamdán Daglót, más néven Hemedtit, továbbá Abdel-Fattáh esz-Szíszit, hogy lépjen fel "az erőszak azonnali leállítása" érdekében.

A félkatonai erők ugyanakkor azt közölték, hogy hajthatatlanok.

Addig nem állnak le, amíg nem veszik át az összes katonai bázis ellenőrzését

- fenyegetőzött, az RSF vezetője az al-Dzsazíra pánarab hírcsatornán. A hadsereg ezzel egy időben körözést tett közzé a Facebook-oldalán Hemedti ellen, és felszólította adja meg magát.

Forrás: MTI

2023. április 16. 11:27
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Vámpírok, akcióhősök és rengeteg zombi lepte el Santiago utcáit, idén is megrendezték a zombi sétát. A résztvevők lá...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...