Repülőrajtot vett a Demján Sándor program exportösztönző hitele

Az Eximbank 5 terméket is indított a Demján Sándor programon. Már 35 regisztrált finanszírozási igény jelent meg, közel 60 milliárd értékben, az egész keret 350 milliárd forint.

2024 decemberében indult a Demján Sándor-program keretében az EXIM exportösztönzési hitelprogramja, valamint a kifektetési hitel- és tőkeprogram a magyar vállalkozások nemzetközi versenyképességének növelése és exportképességük erősítése érdekében. A gazdasági akcióterv, ami több száz milliárd forintot ölel fel, máris repülőrajtot vett. 

Az Eximbank 5 terméket is indított a Demján Sándor programon belül és nagyon biztatóak az elsődleges adatok. Már 35 regisztrált finanszírozási igény jelent meg, közel 60 milliárd értékben. Mondjuk az egész keret 350 milliárdos, úgyhogy bőven van még erre tere a cégeknek. Exportösztönzés, azon belül is beruházási hitel és lízingtermékek, amikre fókuszálunk

- mondta Palóc Andrénak, a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivőjének közösségi oldalára feltöltött videójában Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.


Mint kiderült, az exportösztönző hitelprogramnak zöld része is van, a 350 milliárdos keretösszegből 100 milliárdot erre fordítanak.

"Van olyan zöld átállás és fenntarthatóságra koncentráló beruházási hiteltermék az öt konstrukción belül, ami támogatja a cégeket. Ezek egyébként kedvezményesebb kamatozásúak is, és keretösszegében tekintve az egész 350 milliárdból azért 100 milliárdot ennek szentelünk" - mondta az államtitkár, aki szerint azért fontos támogatni az exportáló cégeket, hogy a termékenységi versenyben előrébb tudjanak lépni. 

Az exportáló cégeket nekünk azért kell támogatnunk, hogy a nemzeti bajnokok tudjanak növekedni, és aki még eddig nem exportált, ő megtanulja, hogyan kell exportálni. Nem csak a magyar gazdasági helyzetet és a gazdasági növekedést tudják támogatni az exportorientált cégek, hanem a termékenységi versenyben is előrébb tudnak lépni. A többi programelemben is azt látjuk, hogy nagyon nagy a regisztrálók aránya

- mondta el Szabados Richárd. 

Forrás: Origo

2025. január 21. 11:44
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...