
Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás
A Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány ingyenes tőzsdejátéka 2023-ban immár nyolcadik alkalommal adott lehetőséget a játékosoknak, hogy összemérjék befektetési érzéküket. A játék a középiskolások mellett ezúttal a 7-8. osztályosokat is megszólította, emellett természetesen a tanárok és a szülők is versenybe szálltak. Az indulók március 6. és 31. között, 19 kereskedési napon keresztül tőzsdézhettek, az elmúlt évekhez hasonlóan, kétmillió forint értékű virtuális tőkével gazdálkodva. A kereskedést a BÉT Prémium kategóriájú, valós időben kibocsátott részvénypapírjaival bonyolíthatták le a játékosok.
Az idei verseny az indulók számát tekintve rekordot döntött: közel 2 500 tőzsdecápa regisztrált, akik összesen 32 592 kötést bonyolítottak a négy kereskedési hét során, ebből 30 672 megbízást eredményesen. Minden nap lehetőségük nyílt továbbá egy három kérdésből álló kvíz kitöltésére plusz pontokért – ezek nagy százalékát – 1 911 kvízt - sikeresen abszolválták.
A versenyen az OTP Bank részvényei voltak a legkelendőbbek, az összes megbízás közel 13 százalékát szolgáltatva – a bankpapírt a MOL követte, 2570 megbízással. A dobogó harmadik fokára - a másik két blue chip részvényt megelőzve - a ZWACK került, 2 217 kötéssel, a 4. helyen pedig a RICHTER végzett, 1 928 kötéssel. A mid-cap papírok közül emellett többek között az AKKO, az OPUS és a MASTERPLAST részvényei is népszerű választásnak bizonyultak a részvevők körében.
A legjobb érzékkel kereskedő játékosokat – akik a legnagyobb hozammal zárták a versenyt –, értékes nyereményekkel jutalmazta a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány. Az első helyezett díja egy Lenovo táblagép volt, míg a második és a harmadik helyezettek Huawei okosórával és JBL fülhallgatóval gazdagodtak. Ezenfelül minden versenyhét lezárásánál a legjelentősebb portfólióbővülést megvalósító résztvevők egy-egy TRUST vezetéknélküli okostelefon-töltőre tehettek szert.
A legtöbb regisztrált diákot jegyző mentortanárt – a rangsortól függetlenül – 100 ezer forint értékű Tesco ajándékutalvánnyal díjazták. A legnagyobb értékű portfóliót összegyűjtő, Pénziránytű iskolahálózati tag iskolából versenyző 3-3 általános és középiskolás diák és tanár személyenként 50 ezer forint értékű műszaki vásárlási utalvánnyal gazdagodott, továbbá a legtöbb aktív játékossal rendelkező négy oktatási intézmény is egyenként 150 ezer forint értékű műszaki vásárlási utalványban részesült.

A BÉT Részvényfutamról
Az összesen 19 kereskedési napot felölelő játék a 7-8. osztályos és középiskolás diákokat, valamint tanáraikat szólítja meg. A játék időtartama alatt a BÉT Prémium kategóriájában jegyzett 22 részvénnyel, valós idejű árfolyamok mellett, 2 millió forintos virtuális tőke segítségével tudnak kereskedni a játékosok. Ezen felül a napi három tudásanyag bővítést szolgáló kvíz kérdésekre adott helyes válaszokkal is növelhetik profitjukat, amelyekhez több, tőzsdei témakörre kidolgozott oktatási háttéranyag is segítséget nyújt.

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat

Rejtélyes haláleset: Rendőrök lepték el a pécsi Puskin tér környékét

Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal

Nagyfater elszabadult Mátraverebélyen, drogot terített a környéken

Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó