
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A "négerfej" megnevezés bevett gyakorlat volt a szokásosnál sötétebb szikláknál - idézte fel a Fox News, kiemelve, hogy a Wisconsin State Journal 1920-as években megjelent egyik tudósítása nevezte így a sziklát, ami miatt most a tiltakozások kezdődtek.
Magának a sziklának egyébként az égvilágon semmi köze nem volt a rasszizmushoz vagy bármelyik etnikumhoz. A Wisconsini Egyetem 1925-ben ásatta ki és szállíttatta a madisoni kampuszra, ahol az egyetem egykori elnökének, Thomas Crowder Chamberlin geológusnak állítottak vele emléket. A 70 tonnás sziklát egy domb tetején helyezték el, nagyjából a felső fél métere volt látható a föld felszíne felett. A szikla ritkaságnak számít, mert kétmilliárd éves, és valószínűleg egy gleccserrel érkezett Kanadából Wisconsinba.
Egyetemi kutatók nem találták nyomát annak, hogy máskor is "négerfejnek" nevezte volna bárki a kőtömböt, ám arra találtak bizonyítékot, hogy a rasszista nézetei miatt hírhedtté vált Ku Klux Klan aktív volt a kampuszon a szikla elhelyezésének idején.
Juliana Bennett, aki a diákságot képviseli a madisoni városi tanácsnál, rasszista emlékműnek nevezte a sziklát, amelynek elszállítása szerinte "kis lépés" abba az irányba, hogy az iskola "nyitottabbá és elfogadóbbá" váljék.
Az egyetem tájékoztatása szerint Chamberlinnek emléktáblát fognak avatni a kampuszon, a sziklát pedig az egyetem területének más részén helyezik el. A Fox News felidézte, hogy egyes diákszervezetek Abraham Lincoln egykori amerikai elnök szobrának eltávolítását is követelték, de azt az egyetem elutasította.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott