
„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő
Viccelődve faggatta Kasza Tibi sztárvendégét a Szerencsekerékben. Polgár Árpi ugyanis meghökkentő bejelentést tett: a világűrbe készül. Az üzletember már be is fizette az előleget. Minden vágya az, hogy űrturista lehessen.
„A helyzet az, hogy lehet, hogy ez most megfúródik, mert februárban volt egy is balesetem, fejre estem, és az orvosok nem javasolják, ettől függetlenül elképzelhető, hogy 2024-re mégis megyek. Tehát van egy ilyen komoly terv, vagy volt és még mindig van, hogy 2024-ben… Be vagyok fizetve” – mondta az üzletember.
Dennis Tito, amerikai milliárdos volt az első űrturista 22 évvel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy ő volt az első, akit nem tudományos céllal, hanem turistaként járt a világűrben. Az utazása ára akkor átszámolva 7 milliárd forintba került.
Most már ez a szám jóval alacsonyabb, ugyanis az utóbbi években kifejlesztették a magán űrutazást, így, ha valakinek esetleg lenne felesleges 140 milliója, néhány percre kikukkanthat a világűrbe.
Árpi bár leelőlegezte a nagyutazást, talán mégsem utazhat. Hiszen, hiába a nagyra törő álmok, a világűrbe jutás egyelőre csak álom marad. A tavasszal történt balesete - az orvosai tanácsára - ugyanis felülírhatja az egészet.
Árpi előtt már számtalan gazdag ember járt már a világűrben. És ha ez így megy tovább, akkor egyre többen követik őket. Nem véletlen, hogy erre már cégek is szakosodtak. Ha Árpi orvosai mégis úgy ítélik meg, hogy kilőhetik őt a világűrbe, akkor az üzletembernek mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hiszen, ha szeretne előrébb kerülni a várólistán, akkor a 88 millió forintos alapcsomagra befizetendő összeg még tovább emelkedhet.

„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő

Országos televíziós premierrel érkezik a Super TV2-re az 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY - MANDOKI SOULMATES koncertfilmje

Újabb digitális mérföldkő! - Orbán Viktor Facebook-oldala átlépte az 1,5 millió követőt

Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin

,,Na, szia mentő!” – Ő az a mentésirányító, akinek a hangját milliók ismerik

Meghalt Ney Ferenc

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról