
Többen meghaltak Kaliforniában egy mecsetnél történt lövöldözésben
A napokban azzal vált ismertté Lytton, hogy közel 50 Celsius-fok közelében járt az átlag hőmérséklet. Szakértők szerint az éghajlatváltozás várhatóan megnöveli a gyakori kánikulákat, amit gyakran fútótűz fog kísérni.
A kanadai British Columbia tartományban lévő falu és környéke szerdán a lángok martalékává vált, egy ilyen tűz miatt. Jan Polderman polgármester arról beszélt, hogy szerencsésnek tartja magát azért, hogy élve kijutott a településről.
A BBC beszámolója szerint a tűz rendkívül gyorsan terjedt a 250 fős Lytton-ban, a lángok 15 perc alatt körbezárták, a lakóknak annyi ideje maradt, hogy autóba üljenek és elhajtsanak. A polgármester közlése szerint a hatóságoknak nem volt lehetőségük előzetes figyelmeztetést kiadni, így az embereknek minden ingóságukat hátrahagyva kellett menekülniük.
Az időjárási körülmények ideálisak voltak a tűz terjedéséhez. A szárazságot erős szél kísérte, így a lángok időnként akár 10 vagy 20 kilométeres sebességgel is terjedtek.
A pusztító lángok szinte az egész falut megsemmisítették, jelentések szerint az épületek 90 százaléka teljesen kiégett.
A tüzet azóta már megfékezték, jelenleg a károk felmérése zajlik.

Többen meghaltak Kaliforniában egy mecsetnél történt lövöldözésben

Brutális gyilkosság történt Horvátországban, a tragédia részletei megdöbbentőek

Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen

Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést

Online ismerkedésből rémálom: napokig láncra verve hurcolta áldozatát egy férfi

Pánik Texasban: autókból nyitottak tüzet járókelőkre kamaszok

Földrengés pusztított Kínában, több ezer embert menekítettek ki - videóval

Fegyveres támadásban megöltek tíz embert egy mexikói faluban

Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államokban

Holttestet találtak egy parkolóház előtt

Utasokkal a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre egy easyJet-járat

Kiderült: Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője, őrizetbe vették - videóval