
Irányíthatatlanul sodródott, majd rendőrautónak csapódott egy autós Bács-Kiskunban - videóval
A már 40 ezer hallgató által igényelt rendkívül kedvező hitel továbbra is maximum 500 ezer forintig, míg a struktúraváltó felnőttképzésekben részt vevők esetén maximum 1,2 millió forintos összegben lesz elérhető.
A megigényelt összeget a Diákhitel Központ egy összegben folyósítja az igénylő bankszámlájára, melyet egy év türelmi idő után 5 éven belül kell visszafizetnie. A felvett hitel teljes mértékben szabad felhasználású és kamatmentes.
A Diákhitel Pluszt változatlanul az aktív jogviszonnyal rendelkező felsőoktatási hallgatók, illetve a struktúraváltó felnőttképzésben a 18. életévüket betöltött, de 55 évnél nem idősebb tanulók vehetik igénybe - ismertette a Diákhitel Központ Zrt.
Emlékeztettek: a hiteligénylők továbbra is jogosultak a 2018-tól bevezetett családtámogatási kedvezményekre. A hitelfelvételt követően a második gyermek megszületése esetén az édesanya diákhitelének a felét, míg a harmadik gyermek megszületése után a teljes diákhitel-tartozást elengedi a társaság.
A Diákhitel Plusz mellett továbbra is elérhető a Diákhitel Központnál a rendkívül kedvező, 1,99 százalékos kamatozású szabad felhasználású Diákhitel1, valamint a képzési költségre fordítható, kamatmentes Diákhitel2 is - írták.
További információk www.diakhitel.hu oldalon elérhetők.
MTI/Címlapfotó:Facebook/Diákhitel

Irányíthatatlanul sodródott, majd rendőrautónak csapódott egy autós Bács-Kiskunban - videóval

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén