
Sínek közé zuhant egy férfi a mosonmagyaróvári vasútállomáson
Palkovics László kiemelte, a kormánynak nagy felelőssége van a fejlődés fenntartásában. Terveik szerint Magyarország nemcsak a gyártásban, hanem a magas szintű innovációban, új technológiák megvalósításában is élen jár majd - mondta, megjegyezve, hogy a járműipar korszakváltáshoz érkezett, az iparág jövője komplikált, számos kérdés vár döntésre.
A tárcavezető a 4. Nemzetközi Gépjármű- és Autóipari Mérnöki Konferencián (VAE2022) tartott előadásában az eldöntésre váró ügyek közé sorolta a hajtás, az akkumulátorok, a hibrid járművek, az üzemagyagcella, és az önvezető járművek témaköreit. Az ágazat jövőjét meghatározó kihívások között kiemelte a zero kibocsátás, a fenntarthatóság, az energiaelőállítás kérdését, ahogy a fogyasztói szokások változását, a chip-, és alkatrészhiányt, a szállítási gondokat, és az energiaválságot.

Kitért arra: az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsa elfogadta, hogy 2035-től nem szükségszerű kivezetni a belsőégésű motorokat, amennyiben lehetőség lesz a karbonsemleges szintetikus üzemanyagok használatára. Sikeresnek nevezte a fogyasztói szokások megváltozásával bevezetett autómegosztó szolgáltatásokat. A technológiai fejlődés a korábban vártnál lényegesen gyorsabb, az autonóm járművek már nem álmot, hanem a valóságot jelentik - mondta. A hajtásrendszerek változása is komoly kihívás - ami lehet például elektromos, hibrid - a jövőben szerinte nem egyetlen megoldás lesz, hanem ezek kombinációi - jelezte.
Kiemelte, hogy számos prémiumgyártó bővíti kapacitásait az országban, az Audi, a BMW, a Mercedes, és itt működik a legmodernebb tesztkörnyezet, a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya. Európa legnagyobb akkumulátor gyártó kapacitásával Magyarország rendelkezik, ami a németnél is nagyobb - hangsúlyozta.
Kijelentette, hogy a magyar kormány az iparág sikerét azzal is támogatja, hogy megfelelő hátteret teremt, támogató környezetet nyújt a működéséhez. A beszállítók fejlette, a világ TOP20 úgynevezett TIER1 státuszú beszállítójából 15 jelen van Magyarországon. Arról is beszélt, hogy a zöldmobilitás fejlesztése zajlik, nagy hangsúlyt fektetnek az elektromos buszok elterjesztésére a közösségi közlekedésben.
A miniszter jelezte: az energiaforrások között fontos a hidrogén, dolgoznak a technológia fejlesztésén.
MTI/A fotó illusztráció (MTI)

Sínek közé zuhant egy férfi a mosonmagyaróvári vasútállomáson

Átadták az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszát

Javítóintézetbe kerülhetnek a terézvárosi késelés tini gyanúsítottjai

Máskor is cserben hagyta áldozatát a halálos balesetet okozó drogos ámokfutó

Ketten haltak meg egy szörnyű balesetben az M1-esen

El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás

Biciklis zaklatót fogtak Monoron, több nőt is molesztált

Tinilányok késeltek egy budapesti diszkónál, hárman támadtak

Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó

Öten sérültek meg egy súlyos balesetben Bácsalmásnál

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval