
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A kormányfő Aleksandar Vucic szerb elnökkel és Karl Nehammer osztrák kancellárral egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon hangsúlyozta: Szerbia európai uniós tagsága az európai érdek és sokkalkönnyebben tudnának védekezni a migrációval szemben, ha Szerbia is az Európai Unión belül lenne már.

Fotó: MTI/ Fischer Zoltán
Közölte: addig is, amíg ez nem történik meg, egyetlen cél lehet, hogy a védelmi vonalakat minél inkább délre tolják és Szerbiával, Ausztriával egy közös határvédelmi erőt hozzanak létre.
Magyarország az ehhez szükséges személyi állományt és technikai eszközöket azonnal rendelkezésre bocsátja - mondta.
Orbán Viktor szerint "ez a baj, amit migrációnak nevezünk, ez hosszabb ideig velünk él majd", ezért hosszú távú együttműködésre és tartós struktúrákra kell törekedni.
MTI
Kapcsolódó tartalom:

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen