Orbán Viktor: Magyarország igényt tart az önálló külpolitikára

A magyar külpolitika nemzetiérdek-alapú - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) alapításának 50. évfordulója alkalmából rendezett budapesti konferencián. Orbán Viktor azt mondta, évszázados távlatban nem volt olyan aktív és kiterjedt a magyar külpolitika, mint az elmúlt években.

A kormányfő a tanácskozást lezáró előadásában azt mondta: a nagyhatalmi státuszú országok, amelyeknek megvan a kellő katonai, gazdasági erejük, anélkül is ki tudják vívni a tiszteletet, hogy arra külön figyelmeztetni kellene partnereiket.

"Mi, magyarok nem vagyunk nagyhatalom, mégis igényt tartunk az önálló külpolitikára, és elvárjuk, hogy mások, nálunk nagyobbak is, ezt az igényünket fogadják el" - közölte.

Hozzátette: ez nehéz feladat, mert "relatív erőfölényünk alacsony", ugyanakkor nem maradt más választása egy ilyen ambíciójú és méretű országnak, mint hogy a tartására, a markáns és karakán kiállására hagyatkozzon, "arra az ösztönre, hogy nehéz helyzetben nem megfutamodik, nem rejtőszínt vesz fel, nem beügyeskedi magát, hanem vállalja a konfliktust".

A legsikeresebb politikai termékünk nemzetközi vizeken éppen az, hogy Magyarország, bár csak tízmilliós ország, mégis képes önálló külpolitikát folytatni - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Azt javasolta: ne engedjenek azoknak a "szirénhangoknak", amelyek a jólnevelt külpolitikai viselkedésre próbálják leckéztetni Magyarországot.

Arra is kitért: amikor Magyarország történelme során időként képes volt szuverén és önálló külpolitikát folytatni, az mindig miniszterelnök-központú külpolitika volt.


Azoknak az országoknak, amelyeket a történelem arra ítél, hogy maguk elé ambíciózusabb célt tűzzenek ki, mint ami méretükből vagy gazdasági erejükből következne, szorosan kell fogniuk a "külpolitika gyeplőjét", ami a magyar alkotmányos rendszerben azt jelenti, "jó, hogy ha a miniszterelnök fogja" - mondta.

Orbán Viktor az önálló és kezdeményező külpolitika sarokpontjai között említette, ha egy relatív előnyökkel nem rendelkező ország önálló külpolitikát akar csinálni, akkor radikális álláspontot kell képviselnie. Legyenek tehát nagyívű víziói, távlatos, de nagyszabású, konkrét céljai, legyenek tervei, stratégiája arra, hogyan váljon erős országgá, amelyet a többiek tisztelnek - tette hozzá.
Az ez ellen szóló érveket az előző kormányzat szellemesen meg is tudta fogalmazni: "merjünk kicsik lenni" - idézte fel.

A legjobbnak azt nevezte, ha Magyarország nem valamelyik másik hatalom legjobb tanítványa akar lenni, hanem önmaga mestere.

A radikális álláspontot taktikai szempontból azért nevezte szükségesnek, hogy legyen miből engedni. Ennek az álláspontnak a stratégiai oldaláról azt mondta, a radikális a magyar nyelvben azt jelenti, hogy gyökeres, azaz valaminek a lényegét megragadó álláspontot kell képviselni.

Példaként kiemelte, hogy a magyarok nem vitatkoznak azon, milyen mechanizmussal kellene elosztani és integrálni a migránsokat, mert ezek technikai, nem lényegi kérdések. A lényegi kérdés egy magyar számára az, vajon jó dolog-e egyáltalán a migráció, miközben a nyugatiak vitái sosem mennek el idáig.


Közölte, minden híresztelés ellenére az a magyar külpolitikai gyakorlat, hogy "lényegretörően tesszük fel a kérdéseket", nem rontja, hanem emeli Magyarország presztízsét. Az ugyanis, hogy mások nem így beszélnek, nem jelenti azt, hogy őket ne foglalkoztatnák ezek a kérdések - jegyezte meg.

Az a körülmény, hogy mi képesek vagyunk nemcsak lényegretörően elmondani az álláspontunkat, de aztán intellektuálisan és politikai értelemben is megvédeni, sőt aztán is harcolni érte, egyfajta védjeggyé válik, tulajdonképpen ez a "magyar soft power". Ennek segítségével tudunk koalícióra lépni azokkal, akik nem tudják ugyanazt mondani, mint mi, de a céljaink egybeesnek azzal, amiről mi beszélünk - tette hozzá.

Elterjedt vélekedés, hogy a radikális lényeglátás nem presztízshez, hanem elszigeteltséghez vezet, ez a gondolat azonban nem találkozik a tapasztalataival - hangsúlyozta, hozzátéve: évszázados távlatban nem volt olyan aktív és kiterjedt a magyar külpolitika, mint az elmúlt években.


Intenzív nyugati kapcsolatrendszer, "dübörgő keleti és déli nyitás", gyorsaság, akcióképesség, kereskedés, beruházások és konnektivitás, ezt hozza magával mindez, és nem elszigeteltséget - közölte.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a nemzetiérdek-alapú külpolitika egyesíti az idealizmus és a realizmus legjobb elemeit. A nemzeti szó ebben a szókapcsolatban az idealista elemre utal, hiszen a nemzet elsősorban egy eszme. Az érdek szó pedig maga a realizmus, a szükséges, hasznos és praktikus dolgok gyűjtőneve - fejtette ki.

Úgy fogalmazott: a nemzetiérdek-alapú külpolitika legfontosabb feladata, hogy minden helyzetben definiálja, mi a nemzeti érdek, és ennek alapján cselekedjen. Az ilyen külpolitika rendelkezik szellemi tartalommal, magában hordoz elveket és értékeket is, de folyamatos rugalmas alkalmazkodásra kényszeríti alkalmazóját - foglalta össze.

Kijelentette: a kiterjedt, minden irányban nyitott kapcsolatrendszer, az okosan felhasznált "soft power" eszközök arzenáljában hisz, ebben rejlik a magyar külpolitika igazi ereje, és ebben az intellektuális feladatban számít leginkább az MKI segítségére.

Ahogy Magyarország külkapcsolatai egyre szerteágazóbbá válnak, egyre nagyobb szükség van arra, hogy az értelmező, nemzeti érdeket definiáló döntés-előkészítő munkát a magyar külpolitikai gondolkodás legfelkészültebb szakemberei végezzék - emelte ki.

Az MKI-ről mint különleges szellemi osztagról beszélt, amely a jövőben a Miniszterelnöki Kabinetirodán és a kormányfő politikai igazgatóján keresztül segíti a kormány és a miniszterelnök munkáját.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán / Forrás: MTI

2023. december 04. 18:28
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Orbán Viktor: gazdasági öngyilkosság Ukrajna uniós csatlakozása
Gazdasági öngyilkosságnak nevezte Ukrajna európai uniós csatlakozását a miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó r...
Majdnem megölte a rendőröket, videón a 100 kilométeres hajsza
Letartóztatták az ámokfutót.
Halálra gázolt egy járdán sétáló nőt egy kamion Vecsésen
Szörnyű, végzetes baleset történt csütörtökön este Vecsésen.
Szörnyű halálos baleset történt Solymárnál
Egy ember meghalt Solymár közelében, miután autójával letért az útról és az árokba csapódott, ahol a jármű felborult...
Tények este teljes adás, 2025. május 8., csütörtök
FEHÉR FÜST - Robert Francis Prevost-ot választották meg a 267. pápának, egy napja kezdődött a konklávé, a negyedik s...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.