
Mianmarban a hadsereg egy piac ellen intézett légicsapást, sokan meghaltak
Travis Fulton, az MMA közdősport egykori harcosa megölte magát a börtönben, miután megvádolták azzal, hogy megerőszakolt egy 13 éves lányt és gyermekpornográfiát birtokolt.
A Vasember becenevű 44 éves férfira szombaton találtak rá a cellájában az Iowa-i Linn County börtönben.
A pedofil február óta volt előzetes letartóztatásban szexuális kizsákmányolás miatt.
Az egyik esetben azzal vádolták meg, hogy rávett egy 13 éves lányt arra, hogy meditáljon vele, majd levetkőztette meztelenre és megerőszakolta.
A harcművészt gyermekpornográfia birtoklásával is megvádolták, miután egy másik lány is feljelentést tett ellene.
Fulton élettelen testére a reggeli rutinellenőrzés során találtak rá az őrök, majd átszállították a közeli kórházba, ahol már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A Vasember egy nappal a halála előtt vallotta magát bűnösnek a bíróságon gyermekpornográfia büntette miatt, azonban a szexuális erőszakot tagadta.
Fulton, aki profi ökölvívó is volt, 1996 óta kevert harcművészetben szerepelt, és rekordszámú 320 küzdelemben vett részt, beleértve két UFC-mérkőzést.
A férfi halálának körülményeit még vizsgálják, amely a boncolás után körvonalazódhat - számolt be róla a DailyMail.

Mianmarban a hadsereg egy piac ellen intézett légicsapást, sokan meghaltak

Tévedésből raboltak el egy idős férfit Ausztráliában, holtan találták meg

Akarata ellenére sorozták be, végül orosz fogságba került egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi

Többen meghaltak egy Washington állambeli késes támadásban

Lezuhant Törökországban egy F16-os harci repülőgép, meghalt a pilóta

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte

Megtalálták a 24 évvel ezelőtt eltűnt nőt

Az udvaron szülte meg gyerekét egy fiatal nő, a pici meghalt - videóval

Zelenszkij dátumot követel Ukrajna csatlakozására, 2027-et