Nyugaton akár 20 évre is börtönbe kerülhetne a fiú diákjával szexelő tanár - videóval

Az alkotmányjogász szerint azt kell vizsgálni, visszaélt-e a hatalmával a 15 éves fiúval viszonyt folytató Bite Zsolt.

A magyar jogszabályok arról rendelkeznek, hogy ha egy nagykorú személy egy 14 és 18 év közötti gyerekkel szemben visszaél a hatalmával, befolyásával, az akár 3 év börtönnel is sújtható – mondta el a csütörtöki Mokkában Ifj. Lomnici Zoltán.

Bár a hétköznapokban gyakran használjuk a pedofília kifejezést, ezt a Büntető Törvénykönyv nem ismeri, mint ahogy a botrányba keveredett tanár által emlegetett efebofil szót sem, ami a 14 és 19 év közötti fiatalok iránti vonzalmat jelenti.

A bírói gyakorlat is igencsak csekély még Magyarországon a témában, így aztán mindig a konkrét ügy határozza meg az ítéletet, vagyis, hogy valóban visszaélt-e a helyzetével a felnőtt, vagy sem.

Ifj. Lomnici Zoltán a nyugati, liberális demokráciákat hozta ellenpéldaként, ahol sokkal egyértelműbben fogalmaz a törvény, és rendkívüli szigorral büntetik a hasonló bűncselekményeket.

Németországban például nem igazán firtatják a jogszabályok a részleteket, a tanár és diák szexuális kapcsolata büntetendő. Az Egyesült Államokban már egy pedagógus tiszteletlen és indokolatlan közeledése is vétek, amit 2-től 20 évig terjedő börtönnel és adott esetben még 10 ezer dolláros bírsággal is büntetnek.


Természtesen a korai kiszűrés lenne a legjobb megoldás, vagyis, hogy az ilyen hajlamokkal rendelkező emberek ne is kerülhessenek a tanári karba. Az alkotmányjogász szerint azonban ez nem egyszerű, hiszen az Európai Unió adatvédelmi szabályai értelmében nem lehet szexuális irányultságokra rákérdezni egy állásinterjún, csakúgy, mint például a politikai pártszimpátiára sem, mert ezek érzékeny személyes adatoknak minősülnek.

Ha pedig már megtörténik a baj, akkor sem könnyű rájönni, hiszen a legtöbb esetben a sértett gyerek sem adja jelét a tiltott kapcsolatnak, mert aggódik, ha kiderül, ki hogyan fog reagálni.

Bár Ifj. Lomnici Zoltán nem kívánt állást foglalni konkrétan Bite Zsolt elbocsátásáról, úgy véli, ha egy ilyen helyzetben egy iskola megválik gyanúba keveredett alkalmazottjából, általánosságban jogilag védhető döntés.

Kapcsolódó tartalmak: 

Újabb videó! - a 15 éves fiúval szexelő tanár undorító részletességgel dicsekszik homoszexuális kalandjairól

Sokkoló videót tett közzé a tanár

2023. február 16. 10:22
Hídról zuhant le egy busz, negyvenöten meghaltak
A sérülteket - közöttük egy nyolcéves kislányt - légi úton szállították kórházba.
Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a lábát
Egy csokoládétojást is adott az egyik asszony kisfiának, aki anyjával él az intézményben.
Ismét emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen, iszonyatos gyilkosság történt - Videó
Darabokban találtak rá az áldozatra.
Ördög Nóra bevezetett az Ázsia Expressz forgatásának kulisszái mögé, így készül a népszerű reality
A műsorvezető végigvezette követőit egy napján, a hajnali sminkeléstől kezdve egészen a kamerák mögé.
A gigamellű Szofi vékony pántjai alól egy titokzatos tetkó villant elő
Közeledik a bikiniszezon, egyre kevesebb a ruha a modell közösségi oldalán.
Szörnyű tragédia nagypénteken: Holttestet találtak Budapest XI. kerületében
Lesújtó fotó készült a helyszínen.
Tények este teljes adás, 2024. március 28., csütörtök
VÉRFAGYASZTÓ - Megölte, felgyújtotta, feldarabolta élettársát egy zalaegerszegi férfi, a holttestet pedig elásta. A ...
Saját házuk előtt égett porrá éjjel a siófoki család autója - Fotók
A tűz a kerítésre és egy tujára is átterjedt, valamint egy másik kocsit is megolvasztott.
Tündéri kutyát emeltek ki a gödöllői tűzoltók egy víztározóból - Videóval
A négylábú amellett, hogy új esélyt kapott az élettől, szerető családra is talált.
Tények röviden, 2024. március 28., csütörtök
Tények röviden adás

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.