
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Novák Katalin Facebook-bejegyzésében azt írta: "Szeretettel várjuk a Szentatyát!"
A katolikus.hu-n közölt program szerint a pápát magyarországi látogatásán Novák Katalin ünnepélyesen fogadja a Sándor-palota előtti téren pénteken, majd a szentatya udvariassági látogatást tesz a köztársasági elnöknél a Sándor-palotában.
Ezt követően találkozik a miniszterelnökkel, majd az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel a Karmelita kolostor épületében, az eseményen a pápa beszédet is mond.
A pápa péntek délután találkozik püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal a Szent István-bazilikában, ahol szintén beszédet mond.
Ferenc pápa szombaton a többi között találkozik szegényekkel és menekültekkel az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban, fiatalokkal a Papp László Sportarénában, és mindkét helyszínen beszédet mond.
Vasárnap délelőtt szentmisét tart a Kossuth Lajos téren, és találkozik például az egyetemi és kulturális élet képviselőivel.
A pápa hivatalos búcsúztatása a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren lesz vasárnap késő délután.
Forrás: MTI

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi