
Novák Katalin: elkezdődhet a jövőre esedékes magyarországi pápalátogatás előkészítése
Elkezdődhet a magyarországi pápalátogatás előkészítése, miután a katolikus egyházfő magánaudienciáján megerősítette, hogy szándékában áll a látogatás - mondta el a köztársasági elnök csütörtökön Rómában a közmédiának.
Tenyek.hu 2022. augusztus 25., csütörtök 17:37
Novák Katalin közölte, csütörtökön 40 perces magánaudiencián járt a katolikus egyházfőnél. A találkozónak három fő témája volt: a jövő évben esedékes magyarországi pápalátogatás, az ukrajnai háború és a családok támogatása. A köztársasági elnök elmondta, hogy a találkozón hivatalos meghívólevelet adott át Ferenc pápának, egyúttal arra kérte, hogy jövőre látogasson el Magyarországra. A főpásztor megerősítette, hogy szándékában áll a látogatás, így elkezdődhet a pápalátogatás előkészítése - tette hozzá. Az államfő azt mondta, hogy a szentatya jövő tavasszal érkezhet Magyarországra.
Novák Katalin a találkozó második témájára, az ukrajnai háborúra térve ismertette: Ferenc pápával megállapították, hogy "közös érdek" a mielőbbi béke."Ferenc pápa a békéért imádkozik, a békéért szólal fel, és megtesz mindent, amire lehetősége van, hogy a béke követe lehessen" - hangoztatta az államfő.
Novák Katalin hangsúlyozta: a magyarok is a béke érdekében szólalnak fel és azt szeretnék, hogy mielőbb véget érjen az orosz-ukrán háború. Szavai szerint csütörtöki látogatása a béke iránti elköteleződésünket erősítette meg. A köztársasági elnök elmondta, hogy a pápával hosszan beszéltek a családok támogatásáról, a magyar családpolitikáról. Arról, hogy "mi Magyarországon mi mindent tettünk azért, hogy jó legyen gyereket vállalni, gyereket nevelni" - mondta, kiemelve, hogy ezt a szentatya is nagyra értékeli. Úgy folytatta, hogy hosszasan beszéltek Ferenc pápával a hagyományos családi értékek, a hagyományos családmodell megőrzése melletti kiállás fontosságáról, "főleg most, amikor oly sokan támadják ezeket a hagyományos értékeket". Novák Katalin azt mondta: büszke rá, hogy Magyarországon kétszeresére nőtt a házasságkötések száma, miközben az abortuszoké a felére csökkent. "Ferenc pápa is mindenkor kiáll a hagyományos családi értékek mellett" - fogalmazott Novák Katalin.
A köztársasági elnök elmondta, Ferenc pápa azt is hangsúlyozta, hogy szükség van női vezetőkre a világban. A katolikus egyházfő egyúttal arra bátorította őt, hogy női államfőként, amikor csak lehetősége van, álljon ki a békéért - ismertette Novák Katalin, aki kitért rá: a szentatya áldását is magáénak tudhatja és - mint mondta - "ezt az áldást viszem haza a magyar embereknek". Hozzáfűzte: a találkozón szóba került Magyarország segítsége az üldözött keresztények számára, amely missziót "szándékunkban áll folytatni". A Vatikán támogatja ezt a magyar szándékot - jelezte az államfő.
Forrás: MTI/fotók: MTI/Sándor-palota
+Ez is érdekelheti

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés





