
Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét
Nyár óta bizonytalanságban tartották a főváros vezetői azt a kétgyermekes apukát, akit pont az ünnepek előtt rúgtak ki. Állítása szerint hetente 3-4 embert bocsátanak el folyamatosan, hogy ne legyen olyan feltűnő és ne tűnjön csoportos leépítésnek a kirúgási hullám a budapesti közműcégeknél - árulta el a Metropol-nak.
A lap továbbá beszámolt róla, hogy a cégvezetők a fizikai dolgozókon spórolnak leginkább, amely könnyen észrevehető a város utcáit járva: leszerelt kukák, több szemét és gaz mindenütt.
A férfi az interjú során kérte, hogy takarják el az arcát és torzítsák a hangját, ugyanis attól fél, hogy megbosszúlják a város vezetői a nyíltságát.
A 22 év után elbocsátott férfit különösen felháborítja, hogy miközben a dolgozók sorra kerülnek az utcára, addig Karácsony Gergely tanácsadóinak a listája egyre hosszabb. A kétgyermekes apuka szerint ráadásul érdemi munkát egyáltalán nem végeznek, helyette csak felveszik az egymillió körüli fizetésüket. Az erről szóló lista körbejárt a fővárosi közműcégeknél.
Néhány fővárosi vezető viszont fordítva ül a lovon, mivel többször jachtozó képekkel, új luxusórákkal és tengerparti nyaralásokkal provokálták az egész évben kitartóan dolgozó munkavállalókat. Ráadásul van olyan is közöttük, aki a pihenős képeihez csak annyit írt: "home office".
Címlapfotó: MTI

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá