
Nem vonatbaleset, hanem gyilkosság történt Kecskeméten, 22 év után kiderült
A két férfi 23 évvel ezelőtt az emberölést vonatbalesetnek akarta álcázni, most azonban velük szemben fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészség.
Tenyek.hu 2023. július 21., péntek 09:43
Egy kecskeméti diszkóba 2000. október 1-én hajnalban érkezett meg vendégként az a férfi, akit a két kidobó az este során félholtra vert, majd balesetnek álcázva gyilkosságukat, vonat elé húzták eszméletlen áldozatukat – emlékezett vissza a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleményében.
A 24 éves sértettet a szórakozóhelyre érkezése után nem sokkal az egyik kidobó kivezette, emiatt azonban szóváltás, majd dulakodás alakult ki, ennek során a két férfi ököllel, valamint viperával is megütötte áldozatát. Az ekkor már koponyacsonttörést szenvedett sértettet a rendőrség közlése szerint a biztonsági őrök a belváros felé vitték, útközben azonban lehányta az egyik őrt, amiért azviperájával ismételten többször lesújtott rá. Az áldozat ekkor már összeesett, mozdulni sem bírt.
A kidobók a magatehetetlen, eszméletlen állapotban lévő fiatalt a közeli vasúti sínekhez vonszolták bízva abban, hogy a vonat majd halálra gázolja, ezzel pedig balesetnek álcázhatják tettüket. A gázolás bekövetkezett, a 24 éves férfi a helyszínen életét vesztette. Első körben nem állapítottak meg idegenkezűséget, az eljárást pedig megszüntették.
Mint arról korábban beszámoltunk, később új nyomok kerültek a rendőrség birtokába, ezért a férfit exhumálták, majd később igazságügyi szakértő vizsgálta meg a maradványait, így kiderült, a vonatgázoláson kívül más súlyos sérüléseket is szerzett halála előtt.
A tragédiával kapcsolatban több mint száz tanút hallgattak ki a rendőrök, végül két gyanúsítotthoz vezettek a szálak, így N. Tamást és V. Lajost2022. november 29-én elfogták, majd letartóztatták.
A főügyészség a két férfit – akik a bántalmazást beismerték, az áldozat vonat elé vonszolását viszont tagadták – előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével vádolja és velük szemben most fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. A letartóztatásban lévő vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.
+Ez is érdekelheti

Videón az egri autónyitogató fantom

Meglepő, hogy hányan halnak meg AIDS miatt Magyarországon

Egyre több segítséget ad a vállalkozásoknak az egy éve megújult Kamara

Megragadta egy nő fejét és szexre akarta kényszeríteni a vonaton Pestszentlőrincnél egy férfi

Videó rögzítette a frontális ütközést Debrecennél

Szörnyű halálos tragédia történt Nyírpazonyban

Leszakadt és sínekre gurult egy pótkocsi Kisbérnél - videóval

Várandós nő sérült meg, több autó ütközött az M5-ösön

Fiatalokért sietett a mentő Turára, jelenleg is az életükért küzdenek

Ő Gábor, akit halálra vertek a budapesti Morrison's-ban, utolsó fotóján gyilkosával szelfizhetett

Brutális gyilkosság Miskolcon, a nyílt utcán találták meg az áldozatot

Horror egy budapesti szórakozóhelyen, meghalt egy fiatal





