Hátborzongató gyilkosság Kecskeméten, 23 év után kiderült, hogy a diszkó kidobói végeztek kegyetlen módon a fiatallal - Fotók

Balesetnek próbálták álcázni az kegyetlen gyilkosságot. A 23 évvel ezelőtti ügy végére most kerülhet pont.

Egy kecskeméti diszkóban szórakozott egy 24 éves fiatal még 2000. október 1-jén, az este folyamán viszont a biztonsági őrök kivezették – idézte fel a police.hu.

A kidobók nem finomkodtak vele, ököllel és viperával is többször megütötték, amitől koponyacsonttörést szenvedett. Ezt követően, ugyan az őrök segítségével, de a saját lábán tudta elhagyni a helyszínt.

Ahogy a belváros felé sétáltak, a fiatal lehányta az egyik kidobót, aki ettől annyira dühbe jött, hogy viperával összeverte. Ekkor már mozdulni sem bírt a férfi, az eszméletét is elveszítette.

A biztonságiak a közeli vasúti sínre cibálták a magatehetetlen fiatalt, remélték, egy vonat halálra gázolja, és egy egyszerű balesetként feledésbe merül az ügy. Az áldozatot végül valóban elgázolta egy érkező szerelvény, ami az életébe került. Első körben nem állapítottak meg idegenkezűséget, az eljárást pedig megszüntették.


Később viszont új információk kerültek a nyomozók birtokába, ezért a férfit exhumálták, majd több igazságügyi szakértő vizsgálta meg a maradványait, így kiderült, a vonatgázoláson kívül más súlyos sérüléseket is szerzett halála előtt.

Több mint száz tanút hallgattak ki a rendőrök a több mint két évtizeddel ezelőtti tragédia miatt, végül a szálak két gyanúsítotthoz vezettek, az egykori biztonsági őröket 2022. november 29-én fogtak el az egyenruhások.

Előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés gyanújával vették őrizetbe és tartóztatták le N. Tamást és V. Lajost, akik a bántalmazásokat beismerték, azt viszont tagadják, hogy a sínekre vonszolták volna áldozatukat.

A rendőrség a nyomozást befejezte, és vádemelési javaslattal fordult az ügyészséghez.

2023. április 05. 09:24
Felrobbant a SpaceX Starship űrrakétája
Szerdán éjszaka történt meg a baj.
Izrael megtámadta Iránban az araki atomerőművet
Izrael az araki atomerőművet és a natanzi nukleáris létesítményt támadta – jelentette be az izraeli hadsereg csütört...
Megszólalt a 16 éves gyereket felpofozó zuglói alpolgármester
Elismerte tettét, de nem mond le.
Orbán Viktor úgy helyretette a baloldali politikust, ahogy még senki + videó
Magyarország az egyik legbiztonságosabb.
Melltartó nélkül nincs vizsga - letapogatva ellenőrzik a női egyetemi hallgatókat egy új szabály miatt
A „melltartó nélkül nincs vizsga” szabály hatalmas felháborodást váltott ki, és jogvédők szerint sérti az alapvető e...
Kissé mérséklődött a meleg
időjárás-jelentés, 2025. június 20., péntek reggel
Szijjártó: Magyarország és Szlovákia közösen tiltakozik a közép-európai energiabiztonságot sújtó közös brüsszeli-kijevi javaslattal szemben
Magyarország és Szlovákia közösen tiltakozik a közép-európai energiabiztonságot sújtó közös brüsszeli-kijevi javasla...
Szó szerint fejest ugrott a nyárba Oszvald Marika, élő adásban merült víz alá
A Kossuth-díjas színésznő otthonában fogadta a TV2 stábját.
Csecsemőket erőszakolós videókat terjesztett egy női gyermekterapeuta
Férfinek adta ki magát az online térben.
Olyat kommentelt a neten, hogy rendőrök mentek érte
A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon. A hajdúnánási rendőrök internetes agresszió...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.