
Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen
A két huszonéves fiú február 4-én este bulizni indult a belvárosba. Előtte jó ötletnek tartották beszerezni egy gáz-és riasztófegyvert, amit a XV. kerületben meg is vettek – közölte a rendőrség.
A Deák téren ismerkedni próbáltak, de mivel nem jött össze a számításuk, így 21 óra 20 perckor inkább lementek az V. kerületi Jane Haining rakpartra. A Duna-parton kiszemeltek egy párost, a gáz- és riasztópisztollyal fenyegetve a pénzüket követelték. Mivel nem adtak át semmit, így V. László a fegyvert az egyik sértett nyakához szorította, ezzel is nyomatékosítva követelését. Ez sem vezetett eredményre, így az elkövetők elmenekültek. Az eset során nem sérült meg senki – részletezte a hatóság.
A rendőrök nyomozást indított az ügyben, majd február 8-án mindkét férfit elfogták.
A 23 éves R. Mártont, valamint a 20 éves V. Lászlót fegyveresen elkövetett rablás bűntett kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket.
A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat