Négyéves kislányra támadt egy veszedelmes állat, csaknem félszáz öltés van az arcában

A fenevadat elfogták és kivégezték.

Egy négyéves kislányra támadt egyik ismerőse házában egy kutya csütörtök délután az angliai Nuneaton-ban – számolt be szerdán a Daily Mail.

A nagy fehér amerikai bulldog a gyerek édesanyja szerint az emeleten volt, mialatt ők a földszinten, ám valahogy ki tudta nyitni az ajtót, így odament hozzájuk.

Amy megsimogatta az állatot, és így akart tenni kislánya is, ezért kiáltotta a kutya nevét. Ekkor az állat megragadta a kis Luna arcát, és földre vitte őt.


Édesanyja ütötte, rugdosta a kutyát, mindent megpróbált bevetni, hogy leszedje a gyerekről. Minden csupa vér volt, de a kislány nyugodtan és bátran tűrte a fájdalmakat, anyja sokkal inkább kétségbeesett.

A gyerekhez nem tudtak mentőt küldeni azonnal, több órába is telhetett volna, mire odaérnek, ezért Luna és édesanyja taxival mentek a kórházig.


A sebészek két órán át dolgoztak, negyven öltést ejtettek a kislány arcán, közben felkészítették az aggódó szülőt arra, hogy minden valószínűség szerint maradandó hegek keletkeznek.

A rendőrség eljárást indított az ügyben, a kutyát pedig befogták, majd elaltatták.

2023. április 12. 19:02
Rengeteg fotelszakértőt szült Suhajda Szilárd tragédiája, Pintér László üzent a bírálóknak
A hegymászó szakújságíró a hétfői Mokkában világossá tette, először tájékozódniuk kellene azoknak, akik Suhajda Szil...
Karóval szétverte, majd megfojtotta a terhes nőt a nyírkátai rém - videóval
A 34 éves asszony a férfi kisbabájával volt állapotos. A gyilkos a felismerhetetlenségig szétverte az áldozat fejét.
Méteres lángokkal égett egy kocsi a 8-as főúton, durva videó érkezett
Az utasok mindenüket hátrahagyva menekültek.
Izomautóval ölt egy részeg fiatal nő Kiskunhalasnál - videóval
Többször is próbálták újraéleszteni a férfit, de nem sikerült.
Csontokat találtak a veszprémi patak medrében - Fotók
Kirándulók bukkantak a csontvázra Veszprémben.
Mi is szoktunk veszekedni!
Akár veszélyes is lehet egy párkapcsolatra, ha a szerelmeseknek még a munkahelye is azonos. Nem minden párnak való u...
Figyelem, ki ismeri?
Ki ő, ki ismeri? Teszik fel a kérdéseket egymásnak az emberek. A közösségi médiában is futótűzként terjedt a hír az ...
6 évig élt együtt anyja holttestével, hogy havonta felvehesse a nyugdíját
Eljárás indult a férfi ellen.
A király él!
A fiatalok is tele torokból éneklik a Király számait, amik most reneszánszukat élik. Zámbó Jimmy nimbuszát testvérei...
Kitört a kommentháború
Kitört a kommentháború a magyar hegymászó tragikus halálával kapcsolatban. Mindez azután történt, hogy feladta Suhaj...
Mindössze 17 évesen világbajnok lett Márton Luana
Szijjártó Péter: Magyarország a nyugat-balkáni békében érdekelt
Ezért halhatott meg Suhajda Szilárd a Mount Everesten
A Fradi női csapata is útban van a bajnoki cím felé
Egyre inkább eldurvul a vita Zámbó Krisztián és Peter Srámek között