
Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, július 8-án borzalmas baleset történt az M1-es autópálya 22-es és 23-as kilométere között, egy bolgár rendszámú teherautó és egy kocsi ütközött össze.
Információink szerint az angol rendszámú autóban heten ültek: összesen három felnőtt és négy gyerek. Az ütközés ereje azonban annyira összetörte a kocsit, hogy minden utas és a sofőr is beszorult a roncsba.
A balesethez azonnal szirénázó mentőkocsik, mentőhelikopter, rendőrök és tűzoltók érkeztek.
Versenyt futottak az idővel, ugyanis az autóban ülők mindegyike súlyosan megsérült. Egyikük sem volt bekötve.
A balesetben többen életüket vesztették, köztük egy 4 éves gyermek is.
A BRFK most egy megrázó videót is közzétett a helyszínről, melyben egy motoros rendőr szemszögéből láthatjuk a tragédiát.
A videó az M1-es autópályán történt baleset eseményeiről készült, és azokról a visszafordíthatatlan hibák következményeiről szól, ami miatt mindig kérünk mindenkit, hogy a szabályokat betartva, figyelmesen közlekedjen; akár járművel van, akár gyalog.
Az autóban heten utaztak. A balesetet három kisgyerek élte túl, őket mentőhelikopterrel és mentőautóval vittek kórházba. Három felnőttnek és egy 4 éves kislánynak viszont esélye sem volt...
- írták a megrendítő bejegyzéshez.

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án


