
Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket
A Bors információi szerint a borzalmas baleset az M1-es autópálya 22-es és 23-as kilométere között történt, egy bolgár rendszámú teherautó és egy kocsi ütközött össze.
A lap úgy tudja, az angol rendszámú autóban heten ültek: összesen három felnőtt és négy gyerek. Az ütközés ereje azonban annyira összetörte a kocsit, hogy minden utas és a sofőr is beszorult a roncsba.
A balesethez azonnal szirénázó mentőkocsik, rendőrök és tűzoltók érkeztek - utóbbiak azonnal megkezdték a mentést.
Versenyt futottak az idővel, ugyanis az autóban ülők mindegyike súlyosan megsérült.
A helyszíni fotók alapján az autó a felismerhetetlenségig összezúzódott.

Fotó: MTI/ Mihádák Zoltán
Összeütközött egy nyerges vontató és egy személyautó az M1-es autópálya 23-as kilométerénél, a főváros felé vezető oldalon, Páty térségében. A baleset következtében öt ember beszorult, őket az érdi és a bajnai hivatásos, valamint a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki. A társhatóságok is a helyszínen dolgoznak. A sztráda érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. Mentőhelikopter is érkezett az esethez
- közölte az esettel kapcsolatban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A helyszínen lévők azt nyilatkozták a Borsnak, hogy először az esetkocsik és gyermekmentők érkeztek, majd nem sokkal később egy, majd még egy újabb helikopter is leszállt a pályán.
Bár egyelőre nem tudni pontosan, hogy milyen állapotban vannak az utasok és a mentés jelenleg is zajlik, azonban a lap úgy értesült, hogy a balesetben többen életüket vesztették, egyes információink szerint az áldozatok között gyerek is van.
10 mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is a helyszínre riasztottunk. Egy gyermek és három felnőtt életét sajnos nem lehetett megmenteni, három gyermeket helyszíni életmentő beavatkozások, állapotstabilizálás után életveszélyes állapotban szállítottunk kórházba
- válaszolt a Bors megkeresésére Magyar Luca Zsuzsanna, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője.

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait