
Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja
A jelentés szerint a szigettől északkeletre a parti őrségnek 27 embert sikerült kimenteni kedden éjjel az Égei-tengerből, miután csónakjuk elsüllyedt, de két nő és két gyermek - 3 és 5 évesek - életét vesztette.
Szerda hajnalban egy másik mentőakcióban egy teherhajó legénysége Krétától délre mentett ki a tengerből 98 embert, akiknek a csónakja szintén elsüllyedt.

Fotó: X
A hatóságok szerint hajókkal és helikopterrel folyik a kutatás az erős szélben a túlélők után.
Miközben más uniós országokban idén nem emelkedett a menedékkérők száma, Görögországba 2024-ben októberig mintegy 15 százalékkal több, 45 600 ember érkezett az EU határ- és partvédelmi ügynöksége, a Frontex kedden közzétett adatai szerint.
Forrás: MTI

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja

Tíz évvel a Bataclan-mészárlás után – Párizs még mindig viseli a sebeket + videó

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta

Zelenszkij Magyarországot fenyegeti, Ukrajna szövetségeseit zsarolja